Hangol már a zenekar

T. Hámori Ferenc   ·   2013.09.08. 08:59
00

Hosszú évek után tér vissza a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem színpadára a MÁV Szimfonikus Zenekar. A kívül-belül megújult Zeneakadémia négy év szünet után várja újra a kiváló akusztikájú nagyterem közönségét – ahogy Lendvai György, a zenekar ügyvezető igazgatója a MÁV Szimfonikusok 2013–2014-es évadját beharangozó sajtótájékoztatón kijelentette, közönségcsalogató repertoárt állítottak össze, aminek a fogadtatása jórészt attól függ, hogy a közönség minél nagyobb számban és minél lelkesebben térjen vissza a műintézmény falai közé.

A MÁV Szimfonikus Zenekar egy évvel alapítása után, 1946 őszén kezdte első bérleti hangversenysorozatát a Zeneakadémia épületében. Azóta, 63 éven át minden esztendőben itt indította el ezeket a sorozatokat, egészen az épület 2009-es bezárásáig. A csaknem száz muzsikust foglalkoztató együttest – amelynek alapítója a MÁV, fő támogatója a MÁV Zrt. – az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak sorában tartják számon, repertoárja a barokk zenétől a modern, kortárs művekig terjed.

A zenekar ügyvezető igazgatója, az augusztusban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Lendvai György szerint nem unatkoznak a zenészek. S valóban, hiszen a MÁV Szimfonikus Zenekar tavaly 151 koncertet adott. Lendvaitól a képen jobbra, kissé takarva Csaba Péter művészeti vezető (fotók: Böhm Katalin)

Az elmúlt több mint hat évtized során számos, világszerte elismert karmester – például Kobajasi Kenicsiró, Franco Ferrara, Herbert Blomstedt vagy Irwin Hoffman – vezényelte a MÁV Szimfonikusok koncertjeit, és a zenészek olyan világsztárokkal dolgoztak együtt, mint Luciano Pavarotti, Placido Domingo, José Carreras, Miklósa Erika, Rost Andrea, vagy Vásáry Tamás. A rangos külföldi fesztiválokon túl a MÁV Szimfonikus Zenekar a kezdetektől fogva sikeres közreműködője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak és a Budapesti Fesztiválzenekar által jegyzett zenei maratonoknak is.

Jövőre lesz negyven éve annak, hogy a Magyar Televízió megrendezte emlékezetes első karmesterversenyét. Győztese (Medveczky Ádám előtt) az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő, az idők során Magyarországra többször visszatérő Kobajasi Kenicsiró életében ekkor vezényelt először külföldi zenekart – történetesen éppen a MÁV Szimfonikusokat. A világhírű dirigens azóta is jó kapcsolatot ápol a zenekarral; az éved hat hangversenyből álló koncertsorozatának csúcspontja az az áprilisi gála lesz, amelyen Kobajasi a MÁV Szimfonikusokat vezényli.

MÁV Szimfonikusok, vasúti miliő

Az együttes művészeti vezetője, Csaba Péter a MÁV Szimfonikusok hangversenybérleteiről szólva többek között elmondta, a 2013–2014-es évadban hét bérletsorozat 32 koncertjéből választhat a közönség. A hangversenyek sorából elsősorban azt a jövő májusi koncertet emelte ki, amelynek vendégművésze nem más, mint a legendás zongorista, Menahem Pressler. A világhírű Beaux Arts Trio alapító tagja (aki már csak szólókoncertezik) Mozart B-dúr zongoraversenyét adja elő a zenekarral májusban a Művészetek Palotájában. A korábbi művészeti vezető, Takács-Nagy Gábor három alkalommal dirigálja az együttest, csakúgy, mint Kesselyák Gergely, aki immár hatodik évada a zenekar karmestere; a programok zöme továbbra is Csaba Péter művészeti vezető irányításával zajlik.

A MÁV Szimfonikus Zenekar rögzítette július elején a Himnusz eredeti, Erkel-féle változatát – az olimpiai játékokon a jövőben a korábbi, 1938-as, Dohnányi Ernő-féle átirattal szemben ez a másfél perces mű hangzik majd el a magyar bajnokok dobogóra lépésekor. A zenekari felvételt a Nemzetközi Olimpiai bizottság kérte Magyarországtól. A testület az elmúlt időszakban ugyanis összesítette a világ nemzeteinek himnuszait; hazánké nem felelt meg a kritériumoknak, ezért új felvétel rögzítésére volt szükség. A kottákat nem volt nehéz megszerezni, hiszen Somogyváry Ákos a zeneszerző szépunokája máig őrzi a Himnusz eredeti, 1844-es kéziratát.

Az egyes bérletekről, a bérleteken kívüli koncertekről és a gyermekprogramokról a www.mavzenekar.hu-n találnak részleteket.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek