Hétfőtől egy vágányon már közlekedhetnek a vonatok Nagymaros és Szob között

iho/vasút   ·   2020.07.09. 19:50
nagymaros_egyvagany0

Az egyvágányú közlekedés miatt a nyíltvonalon egy időben, egy irányban csak egy vonat közlekedhet, a járatoknak az állomásokon meg kell várni az ellenkező irányú vonat megérkezését. A vasúttársaság a menetrend kialakításakor törekedett arra, hogy a reggeli csúcsidőszakban munkába járás szempontjából lényegesebb, Budapest felé közlekedő vonatokat részesítse előnyben, ezért a Szob felé közlekedő vonatok esetében Nagymaroson hosszabb tartózkodásra kell számítani. Néhány vonat a fővárosból Szob helyett csak Nagymarosig közlekedik, illetve Nagymarosról indul a Nyugatiba, helyettük munkanapokon továbbra is pótlóbuszok járnak az vasútvonal északi szakaszán.

Június 17-én dél körül nagy mennyiségű, este pedig még egy, a korábbit többszörösen meghaladó, a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el egy kilométeres szakaszon a vágányokat a Dömösi átkelésnél, Nagymaros és Zebegény állomások között. A második omlás hordaléka a 12-es főutat is eltorlaszolta, járhatatlanná téve azt. A MÁV az utasok biztonságának garantálása érdekében leállította a vonatforgalmat, az utasokat pótlóbuszok szállították, valamint hajójárat is segítette a Nagymaros és Zebegény térségében élők utazását.

(fotó: MÁV)

A károk helyreállítását június 20-án – az omlásveszély elmúltával – kezdte meg a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG. Előbb munkagépekkel tisztították meg a síneket több mint 700 köbméternyi hordaléktól. Közben a rézsű ideiglenes helyreállítását is elvégezték a munkavonatok biztonságos közlekedése céljából. Ezt követően kezdték meg a dombról időnként lefolyó sarat, köveket megállító úgynevezett görgetegfogó fal mögötti terület megtisztítását egy vasúti kocsira rögzített lánctalpas kotrógéppel, amihez előbb el kellett távolítani a felsővezetéket. A napi 300-400 köbméter omladékot egy tíz kocsiból álló szerelvényre rakodták át. Eddig mintegy hatezer köbméter, egy kisebb dombnyi hordalékot termeltek ki és helyeztek el a szobi állomás közelében lévő vasúti területen, és még mintegy ezer köbméter anyagot kell elszállítani oda.

A helyreállítási munkákkal egy időben elkezdték a dombtól távolabbi vágány és a töltésoldal helyreállításának tervezését és a tervek egyeztetését a helyi építési hatósággal. Az Ipoly Erdő szakembereinek bevonásával felmérték a közút és a vasút közötti rézsű fáinak állapotát, mert a közutat és a vasúti töltést veszélyeztető fákat el kell távolítani. A MÁV geológiai kockázatelemzési vizsgálatot végeztet a Natura 2000-es és fokozottan védetté nyilvánított tájvédelmi körzetben, hogy megállapítsák, mekkora az omlásveszély, és hosszú távú előrejelzést is készítenek.

A vasúti mérnökök és szakemberek gondoskodnak arról, hogy a pálya, a biztosítóberendezés és a felsővezeték-hálózat megfelelő állapotban legyen a forgalom hétfői megindulásakor, és a biztonság garantálása érdekében a vasúttársaság folyamatosan sziklaőrrel figyelteti a domboldalt.

A károk elhárítása eddig mintegy 150 millió forintba került, de a munka jelentős része még hátravan. Várhatóan a nyár végére fejeződik be a közúthoz közelebbi vágányzat helyreállítása, a rézsűt megtámasztó támfalak megépítése, hogy azon a sínpáron is megindulhasson a vonatközlekedés.

 

A belföldi vonatok menetrendjét érintő módosítások
  • Néhány járat kivételével Budapest és Nagymaros között a szokásos alapmenetrend szerint közlekednek a vonatok. (Kivételek: a 2330-as számú vonat 8 perccel később 3:00-kor indul a Nyugatiból. Szobról a 2317-es számú 7 perccel később, 7:45-kor; a 2337-es 11 perccel később, 8:45-kor; a 2357-es 15 perccel később, 9:49-kor; a 2361-es és 2371-es 9 perccel később, 23:23-kor és 0:23-kor ér a Nyugatiba. Vácról Budapestre a 2427-es, 2457-es és 2477-es számú vonatok 4 perccel korábban, 7:40-kor, 8:40-kor, illetve 9:40-kor érkeznek a főpályaudvarra.)
  • Reggelenként az alapütemű vonatok a munkába járás szempontjából a fő irányban 1-4 perccel korábban indulnak Szobról. Ellenkező irányban, a Szob felé közlekedő vonatok 19 perccel később érkeznek a határállomásra, ezek a vonatok hosszabb ideig tartózkodnak Nagymaroson.
  • Napközben 10 és 21 óra között az alapütemű vonatok 10 perccel korábban indulnak Szobról és 10 perccel később érkeznek Szobra. A vonatok Nagymaroson tartózkodnak, ennyivel növekszik az utazási idő Nagymaros és Szob között.
  • Szobról a 2369-es számú vonat 2 perccel később, 5:26-kor, a 2317-es 8 perccel később, 6:32-kor, a 2357-es számú 14 perccel később, 8:38-kor indul.
  • Munkanapokon a Nyugatiból 06:15-kor (2322-es számú), 14:25-kor (2326-os), 16:25-kor (2366-os), 17:25-kor (2386-os), 18:25-kor (2328-as), 20:25-kor (2408-as) induló vonatok csak Nagymarosig mennek. Nagymaros és Szob között pótlóbusz szállítja az utasokat. Szob helyett Nagymarosról indul 07:47-kor a 2337-es számú járat, Szobról 7:20-kor szintén pótlóbusz viszi az utasokat Nagymarosra. A buszok Nagymaros vasútállomásnál, Zebegény vasúti megállóhelynél lévő ideiglenes autóbusz-megállónál (a vasút, a Petőfi tér, a Pacsirta tér, a Pacsirta utca és Pozsonyi utca által határolt területen), Szob SZTK autóbusz-megállónál, és a szobi vasútállomásnál állnak meg. A pótlóbuszokról a Dömösi átkelés nevű megállóhelynél nem lehet leszállni, vagy azokra felszállni.
  • A hétvégéken a Nyugatiból 07:15-kor (2342-es), 08:15-kor (2362-es), 09:15-kor (2382-es), 10:15-kor (2324-es) induló vonatok csak Nagymarosig közlekednek. Szob helyett Nagymarosról indulnak a vonatok 15:45-kor (2313-as), 16:45-kor (2333-as), 17:45-kor (2353) és 18:45-kor (2321-es).
  • A vonatok Dömösi átkelés megállóhelyen nem állnak meg.
  • Az egyvágányú közlekedés miatt egy esetleges műszaki meghibásodás esetén nagyobb késések alakulhatnak ki.

 

A nemzetközi vonatokat érintő módosítások
  • A nemzetközi vonatok július 13-ától közlekednek a szobi vonalon, kivétel a Budapest–Szob–Pozsony–Prága között közlekedő 280-as és a 278-as számú Metropolitan EuroCity, valamint a 477-es számú Metropol EuroNight, továbbá a Budapest–Krakkó/Terespol közötti, 131-es számú Báthory EC vonatok, amelyek július 14-étől indulnak.
  • A 172-es és 173-as számú Hungária EC vonatok július 13-ától újra az eredeti, Budapest–Szob–Pozsony–Prága–Berlin–Hamburg útirányon közlekednek.
  • A Budapestről induló vonatok az alapmenetrenddel közel megegyezően közlekedhetnek, Szobra egy perccel később érkeznek és egy perccel később indulnak a határon át Szlovákia felé.
  • A Budapestre érkező vonatok az alapmenetrenddel közel megegyezően közlekedhetnek, Szobról egy perccel, Nagymarosról és Vácról két perccel később indulnak, a Nyugatiba öt perccel később érkeznek.
  • A 476-os és 477-es számú Metropol EuroNight vonatok a normál menetrend szerint tudnak közlekedni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek