Hibridbusz Budapesten: most bemutatták, egy hónap múlva jár – egy másik fajta

iho   ·   2014.10.06. 08:45
hibridbusz0

„A bemutatott jármű már szemlélteti azt az egyedülálló párhuzamos hibrid technológiát, és korszerű kivitelt, amely a jövő év elején áll forgalomba a fővárosban” – olvasható a kormányközeli Young&Partners kommunikációs ügynökség közleményében. Eközben a Magyar Távirati Iroda úgy tudja, „november elején áll forgalomba az első új hibrid csuklós autóbusz Budapesten – jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.”

De mindegy is, illetve dehogy mindegy, mikor állnak forgalomba, ami ennél is „fontosabb” – visszaadva a „szót” a Y&P-nek: „a járművek sajátossága a magas megbízhatóság és élettartam, mindemellett megnövelt befogadóképesség is jellemzi. A hagyományos dízel üzemű buszokhoz képest a hibrid járművek előnye, hogy csendes, elektromotoros indulást, 40–50 százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátást, valamint akár 39 százalékkal alacsonyabb üzemanyag-felhasználást tesznek lehetővé, azaz egy éves szinten 6000 üzemórát futó autóbusz akár 27 ezer liter üzemanyagot is megtakaríthat, amely tíz év alatt nagyságrendileg egy új autóbusz árát is jelentheti.

Kívülről, szemből. Ne reménykedjen a „legfontosabb oldalról” – az ajtókról, ahol beszállhat – egy képet sem lát majd. De mégis érdemes a képre kattintani, hiszen a galériánkban gyakorlatilag az összes ülést megnézheti, azon a buszon, amely nem jár majd Budapesten, valamint azt is megfigyelheti, hogyan kell rövid ujjú ingben, zakóban, férfi karkötővel a kézen jegyet kiadni (fotók: MTI/Soós Lajos, valamint a BKK Facebook-oldala)

Seszták Miklós kiemelte: »A jövőépítést szolgálja a Rába és a Volvo közötti megállapodás. Ennek eredményeként érkezik 2015 elejéig huszonnyolc autóbusz a fővárosba.« Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója elmondta: »A főváros a közelmúltban több mint ötszáz korszerű járművel egészítette ki a járműparkot. Ehhez érkeznek novembertől a Rába–Volvo hibridhajtású autóbuszok, amelyek az 5-ös, 7-es és 9-es vonalon közlekednek majd, és lényegesen kisebb károsanyag-kibocsátással rendelkeznek.«

A Rába 2013 elején indította el együttműködését a Volvóval, amelynek eredményeként hamarosan huszonnyolc járműből álló, a közép-európai fővárosok között legnagyobbnak számító hibrid csuklós buszflotta kerül a BKK járműparkjába. A kooperáció lényege, hogy a piaci igényeket, valamint a környezettudatossági szempontokat szem előtt tartva a lehető legmodernebb tömegközlekedési járműveket kínálják az utazóközönségnek. Az együttműködés előnye továbbá, hogy a lokalizált gyártásnak és az ellentételezésnek köszönhetően minden elköltött közpénz az ország határain belül hasznosul. A hibrid buszflottát a BKK-val kötött szerződése értelmében a T&J Kft. üzemelteti majd. A magyar főváros igényei és elvárásai szerint legyártott, lokalizált járművek szállítása már idén megkezdődik. Az első jármű novemberben, a teljes flotta pedig 2015 februárjától közlekedik és szállít utasokat a főváros útjain.”

Az MTI mindezt így tálalta: „Seszták Miklós közölte: a Rába Járműipari Holding Nyrt. és a svéd Volvo, autógyártó cég stratégiai buszpiaci együttműködése a magyar jövő építését szolgálva hozzájárul a növekvő társadalmi igények kielégítéséhez.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta: 2015 januárjáig huszonnyolc hibrid autóbuszt állítanak forgalomba, az 5-ös, a 7-es és a 9-es busz vonalán. A vezérigazgató kiemelte: a hibrid autóbuszok vegyesen használják a dízel-, és az elektromos hajtómotort, ezáltal lényegesen, akár 40–50 százalékkal alacsonyabb a károsanyag-kibocsátásuk, kisebb környezetterhelést jelentenek majd a budapesti utakon. További előnyük, hogy 39 százalékkal kevesebb üzemanyagot használnak fel, így hamarabb megtérül a járművekre fordított beruházás. Hozzátette: egy éves szinten 6000 üzemórát futó autóbusz akár 27 ezer liter üzemanyagot is megtakaríthat, amely tíz év alatt nagyságrendileg egy új autóbusz árát is jelenti. Az összesen mintegy hárommilliárd forint beszerzési értékű autóbuszok mindegyike alacsonypadlós, légkondicionált, akadálymentes, az utastérben tizenegy kamerával és Futár utastájékoztatási rendszerrel van felszerelve – mondta a BKK vezérigazgatója.”

A bemutatott járműhöz képest egyébként a valóban közlekedő buszok nem teljesen ilyenek lesznek: noha sem a távirati iroda sem a BKK Facebook-oldalára föltöltött képeken nem látszik – valamiért „arról az oldalról nem sikerült” fotózni –, vasárnap egy háromajtós példányt mutattak be, lásd még magyar narancs. A novembertől munkába álló Volvók – Rábából állítólag nem sok van a járművekben – viszont négyajtósak lesznek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.