HKX helyett Flixtrain Hamburg és Köln között

Joó Ferenc   ·   2018.03.07. 08:45
flixtrain-400

A 2013 óta távolsági autóbusz-járatokat üzemeltető Flixbus anyacége, a Flixmobility már jó ideje játszik a gondolattal, hogy belép a német vasúti piacra is. Először 2017 nyarán a cseh Leo Expresszel társulva vette át a csődbe ment Locomore vasútvállalatot, amely Berlin és Stuttgart között közlekedtetett személyvonatokat, majd a karácsonyi ünnepek alatt ideiglenesen újraindított Hamburg–Köln Expressz (HKX) vonatokra árusította a jegyeket a társaság.

A cég most bejelentette, hogy március 24-étől Flixtrain néven saját vasúti járatokat indít ugyanazon az útvonalon, ahol korábban a HKX közlekedtette szerelvényeit, szerdai napokat leszámítva. A HKX eredetileg az Osztrák Államvasutak (ÖBB) által leselejtezett, 4010 sorozatú „Transalpin” szerelvények felújított betét- és vezérlőkocsijaiból szándékozott kiállítani szerelvényeit Hamburg és Köln között, végül a sokszor elől-hátul Taurusos vonataihoz mindenféle kocsit felhasznált, csak transzalpinost nem.

A korábbi Hamburg-Köln Expressz (HKX) szerelvénye Vehrte közelében 2012. októberében (fotó: Reinhard Kühn)

A jegyek a Flixtrain járataira már meg is vásárolhatók a flixtrain.de internetes oldalon, illetve a Flixbus mobil telefonos applikációban és a cég által üzemeltetett pénztárakban is. A legolcsóbb jegyek 9,99 euróba kerülnek.

A Flixtrain járatai Düsseldorf, Duisburg, Essen, Gelsenkirchen, Münster és Osnabrück állomásokon fognak megállni, ahogy korábban azt a HKX járataitól is megszokhattuk. A társaság azonban csak jogilag szervezi a szolgáltatást, a vasúti üzemeltetést ugyanaz a Bahn Touristik Express végzi majd, amely korábban a HKX szerelvényeit kiállította.

Akik Köln, Düsseldorf vagy Essen állomásokon szállnak fel a Flixtrain járataira, Hamburgig ugyanolyan menetidőre számíthatnak, mintha a Deutsche Bahn (DB) által üzemeltetett ICE-járatokkal utaznának, hasonlóképpen átszállás nélkül, ám sok esetben jelentősen olcsóbban. A Flixtrain így igazi versenyképes alternatívát jelenthet a kispénzű utasok számára.

A tervek szerint április közepétől a korábban a Locomore által üzemeltetett Stuttgart–Frankfurt–Hannover–Berlin útvonalon is saját járatokkal fog jelentkezni a Flixtrain, amelyeket viszont a Leo Expressz fog üzemeltetni. Erre az útvonalra tavaly nyár óta százötvenezer jegyet adott el a Flixbus, így komoly sikerekkel kecsegtet ezen viszonylat járatainak saját szervezésben történő üzemeltetése.

A Flixmobility képviselője szerint az új szolgáltatásokkal tartós kínálatot szeretnének biztosítani, valahol az InterCitY vonatok és a távolsági autóbuszok színvonala közötti minőséggel, amihez a Flixtrain többmillió eurót fektetett be már az elindulás előtt.

A cég számára fontos, hogy az utasok könnyedén válthassanak busz és vonat között, olcsó és környezetkímélő alternatívát nyújtva az autós utazással szemben.

A Flixtrain tervezett vonalhálózata áprilistól (forrás: flixtrain.de)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek