Hosszú útra indultak: majd egy évig lesz az ISS-en két űrhajós

iho   ·   2015.03.28. 08:45
cim

(Fotók: NASA)

A most használt rövidített megközelítés sikeres volt, az űrhajó összekapcsolódott az űrállomással és az űrhajósok rendben megérkeztek, átszálltak.

Korábban írtuk:

Sikeresen elstartolt péntek este a Nemzetközi Űrállomásra a személyzet újabb három tagja: az őket szállító Szojuz TMA-16M indítása mondhatni a szokásos volt, a küldetés azonban ezalkalommal rendkívüli, mert az eddigi fél éves ciklusok helyett a trió két tagja majdnem egy egész évet fog az ISS fedélzetén eltölteni.

Gyennagyij Padalka és Mihail Kornyenko, valamint az amerikai Scott Kelly közül Padalka az, aki fél év elteltével,  szeptemberben visszatér a Földre. Kornyenko és Kelly helyett egy tíznapos misszió két tagja, a dán Mogensen és egy újabb űrturista, a híres brit énekes és színésznő, Sarah Brightman fog ezzel az űrhajóval leszállni. Kornyeko és Scott viszont összesen 342 napot lesz fenn, az űrállomás történetében a leghosszabb küldetésként. Kétségtelen, hogy nem ez lesz a leghosszabb űrrepülés, amit valaha végrehajtottak, a csúcstartó Valerij Poljakov 437 nappal, őt követi Szergej Avgyejev (379) és Vlagyimir Tyitov (kerek 365 nap), valamennyien az egykori szovjet majd orosz MIR űrállomáson éltek ilyen hosszú ideig. A csúcstartó Poljakovnak ráadásul korábban volt még egy 240 napos utazása is. Az amerikai űrhajózás történetében pedig ez lesz a leghosszabb repülés.

A mostani teljes éves küldetés egyik érdekessége, hogy az egyik hosszú távú résztvevőnek rendelkezésre áll a földi hasonmása, Scott ikertestvére, Mark személyében, aki egyébként szintén űrhajós volt: a kettőjük párhuzamos orvosi vizsgálatai feltehetően sokat elárulnak majd a nagyon hosszú utazások előkészületeképp az űrorvosoknak, vagyis hogy milyen elváltozásokat okozhat a nulla-gravitációs élet – mondhatni saját magához képest – az űrhajóson.

Ezek a kutatások pedig komoly előkészületei a jövendő Mars-expedíciónak, hiszen az egyik legfontosabb probléma a szomszédunk meglátogatásakor épp az űrben eltöltött hosszú idő lesz: legkedvezőbb esetben is minimum hét-tíz hónap, amíg az 55 millió kilométert lerepülik a jövő űrhajósai.

Ami némiképp beárnyékolja a mostani küldetést, az a nemrég született végleges orosz döntés, miszerint ugyan Moszkva is meghosszabbítja jelenlétét és részvételét a Nemzetközi Űrállomáson folyó munkában 2024-ig, de utána semmiképp. Az amerikaiak szerették volna, ha továbbra is életben tartanák az ISS-t. Az alábbi videón egy korábbi parancsnok, Sunita Williams mutatja be az egyelőre egységes űrlétesítményt, az orosz, az amerikai, japán és európai modulokat.

2024 után azonban csak részben, illetve részletekben lehetséges az üzemeltetés, ugyanis az oroszok a mostani terv szerint leválasztják a maguk három modulját és ezekre alapozva külön állomást akarnak építeni, hivatalos hírek szerint alacsony földkörüli pályán. Más információk szerint viszont sokkal, de sokkal távolabb, a Hold és a Föld közötti úgynevezett Lagrange-pontok egyikén, ahol a gravitációs vonzások kiegyenlítődésével a két bolygóhoz képest fix pozícióban tartható a szerkezet. Kérdés, meglesznek-e ehhez addigra a technikai feltételek, hiszen a három modul tömege is hatalmas, és az L1 vagy L2 pontra való feljuttatásukhoz is rengeteg energiára, üzemanyagra, és valamiféle komoly plusz meghajtásra lenne majd szükség. Az amerikai portálokon már felbukkant az az aggodalom, hogy ez az új helyzetben lévő új orosz űrállomás elsősorban katonai célokat szolgálna majd. De olvasni más elképzelésekről is, miszerint az amerikaiak esetleg megvennék az orosz modulokat, így az ISS a jelenlegi formájában lenne továbbra is fenntartható az oroszok nélkül.

Visszatérve a mai helyzetre: a start alkalmából Charles Bolden NASA vezérigazgató posztjában nyomatékosan emlékeztette a törvényhozókat, mennyire fontos, hogy a kongresszus a teljes kért költségvetést szavazza meg és 2017-re az amerikai magánűrhajók átvehessék az amerikaiak feljuttatásának feladatát az oroszoktól. Biztató volt tavaly decemberben a másik, a messzibb kozmikus térségek elérésére alkalmas Orion űrhajó első repülése, és jól halad a munka az eddigi legerősebb hordozóeszköz, a Space Launch System fejlesztésére.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.