Így buktatta le magát a motoros

Szilágyi Károly   ·   2012.03.20. 13:20
400

Tegnap már megírtuk, hogy egy motoros magát buktatta le a traffipax előtt. Száguldás előtt ugyan gondosan felszereltetett egy felhajtható rendszámot, majd nekivágott a Debreceni út forgalmának, ahol 50 helyett 121-gyel ment. Annyira vagánynak érezte ezt a dolgot, hogy elkezdett egykerekezni. Ezt a történetet tegnap mesélte Óberling József ezredes, az ORFK közlekedésrendészetének vezetője. A sztori annyira bizarr volt, hogy elkunyeráltuk a fényképet. Tessék:

Felhajtott rendszámmal drága az egykerekezés

A felvételen minden jól látszik, a (nálunk kikockázott) rendszám, az egykerekezés, minden. Az ezredes elmondása szerint az IQ-harcos motoros 200 000 forintos bírságot kapott a mutatványért.

Óberling azt is elmondta, hogy már kezdeményezték, hogy a motorosoknál ne csak a bukósisak legyen kötelező. Nyáron sokan rövidnadrágban és strandpapucsban ülnek motorra, balesetben pedig komoly sérüléseket szereznek. A rendőrök tapasztalata szerint sok motoros a súlyos, vagy halálos sérüléseket megúszná, ha védőruhát és technikai védelmet is magára venne. A fényképen látható motorosnak még a gerince is kilátszik, egy bukás esetén neki kevés esélye lenne arra, hogy gerinctörés, bénulás nélkül hazatolja a motort.

Kapcsolódó hírek