Teherautókat és buszokat ellenőriztek a rendőrök a napokban
A Roadpol Truck & Bus elnevezésű közlekedésbiztonsági akció során 7065 tehergépkocsit és 490 autóbuszt ellenőriztek, és 2792 alkalommal állapítottak meg jogsértést.
A Roadpol Truck & Bus elnevezésű közlekedésbiztonsági akció során 7065 tehergépkocsit és 490 autóbuszt ellenőriztek, és 2792 alkalommal állapítottak meg jogsértést.
A szeptember 16–22. között zajló programokkal az elektromos rollerek és más mikromobilitási eszközök körültekintő használatára, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre szeretnék irányítani a figyelmet a szervezők.
Történelmi mértékben csökkent 2020-ban a közlekedési balesetben elhunytak száma, legutóbb 1956-ban volt alacsonyabb ez a szám – akkor egy kicsit kevesebben autóztak.
A munkafüzet összefoglalja és gyakoroltatja a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedés alapvető szabályait.
A rendszer kiépítésével jelentősen csökkenhet a halálos balesetek száma.
A gyerekek fantáziája élénk, ezért a közlekedési jelzőtáblákat is gyakran másként értelmezik – ezt is megtudhatják azok a rendőrök, polgárőrök, pedagógusok, akik a BringaAkadémia felkészítő képzésén vesznek részt.
Nincsenek sokan azok az iskolák, ahol kerékpározást oktatnának. Az önkormányzatok és a pedagógusok általában nem is hallottak a lehetőségről, pedig négy éve elfogadta a kerettantervet az oktatásügy.
Az ingyenes alkalmazás baleseti értesítésekkel és egyéb közlekedési információkkal segíti az úton levőket.
Mintegy 3500 alkalommal tapasztalták a rendőrök, hogy a közlekedők nem használták a biztonsági övet, a gyermekülést, illetve a bukósisakot, annak az akciónak a során, amelyet március 9. és 11. között tartottak országszerte egy európai kampány keretében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján.
Az Országos Rendőr-főkapitányság ezzel a videóval is arra hívja föl a figyelmet, a kerékpáros az egyik legvédtelenebb a közúti közlekedésben.