Biztonság Hete idén is, fókuszban az e-rolleres, a gyalogos és kerékpáros közlekedés

MTI/iho   ·   2024.09.13. 13:00
rollerezes_budapest

A szeptember 16–22. között zajló programokkal az elektromos rollerek és más mikromobilitási eszközök körültekintő használatára, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre szeretnék irányítani a figyelmet a szervezők.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tájékoztatása alapján a legfrissebb rendőrségi adatok szerint az év első hat hónapjában 319 személyi sérüléssel is járó baleset okozói vagy elszenvedői voltak az e-rollereket használók.

A közlekedésben a kerékpárosok és a gyalogosok fokozott veszélynek vannak kitéve, őket érinti az összes hazai baleset 35 százaléka, illetve a halálos balesetek 36 százaléka.

Az elmúlt években csökkent ugyan a balesetek száma a korábbiakhoz képest, de az utakon még mindig 2000–2100 gyalogosokat érintő baleset történik, amiből évente több mint száz végződik tragédiával.

A kerékpárosokat érintő balesetek részaránya az összes baleseten belül húsz százalék, a halálos kimenetelű baleseteken belül a kerékpárosokat érintő balesetek részaránya tizenegy százalék.

A szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy az e-rollerrel közlekedők több mint kétszer annyi balesetet okoztak, mint amennyinek a károsultjai voltak. Ez a Mabisz szerint azt jelzi, hogy az e-rolleresek közlekedési kultúrája, illetve KRESZ-ismeretei is elmaradnak a közúti forgalomban járművel résztvevők általános ismereteitől.

A legtöbb, 117 baleset Budapesten történt, csaknem ötször annyi, mint a második helyezett Pest vármegyében, és a fővárosban közel két és félszer annyi károkozó e-rolleres volt, mint károsult.

Az új járművek beillesztése a KRESZ-be, a közben felmerülő kérdések tisztázása a közúti forgalom szempontjából időigényes folyamat, amely jelenleg is tart. Ugyanakkor a folyamat részeként július 16-ától egyes mikromobilitási eszközökre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottságot (ORFK-OBB) hét éve keresték meg a kezdeményezéssel, hogy szervezzék meg a Biztonság Hetét, ahol közös akciókkal hívják fel a gyerekek figyelmét a biztonságra, a balesetmegelőzés lehetőségére és fontosságára. Ebből nőtte ki magát az országos rendezvénysorozat, amelynek helyszínein az elmúlt években mintegy 95 ezer gyereket sikerült megmozgatni. A programokhoz az évek során több tucat partnerszervezet csatlakozott, hogy a biztonságot a lehető legszélesebb értelemben kezelve hívják fel a figyelmet a mindennapok biztonságának erősítésére.

(Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek