Ikarus 300-asok, 1:43-ban: elképesztően élethű buszmakettek, házilag

Ács Attila   ·   2021.09.19. 16:00
00_konozsi_makett

Noha az Ikarus régen a legnagyobb buszgyártók közé tartozott, mégsem voltak elkényeztetve azok, akik kicsiben szerették volna gyűjteni a szívükhöz kedves típusokat; alig volt a piacon ilyen modell/makett, még egyedi építésben is nehéz volt ezekhez hozzájutni. Az utóbbi években szerencsére jelentősen javult a helyzet; a legendás 200-as család legjellemzőbb tagjai – sokaknak ezek jelentik „Az” Ikarust – ma már többféle méretarányban is elérhetőek, sőt, egyre több modernebb típus is megjelenik a piacon.

Könözsi Gábor neve valószínűleg sokaknak ismerősen cseng, régi motorosnak számít a buszrajongók között, közel húsz évvel ezelőtt ő hozta létre az egyik első buszos honlapot, a busztipusok.hu-t. Nemrég az Ikarus 300-as széria ikonikus példányainak megépítésére adta a fejét – és milyen jól tette, hiszen az általa épített buszok valami szemet gyönyörködtetően élethűre sikerültek, az alábbiakban ezeket szeretnénk bemutatni, át is adjuk a mesternek a szót:

– Húsz éve foglalkozom az Ikarusok témájával, első sorban fotókkal dokumentáltam őket, honlapra rendeztem a képeket, ezen kívül gyűjtöm a különböző dokumentumokat, prospektusokat, gyári fotókat a buszokról. Igazából már gyerekkorom óta érdekel a téma, a BNV és Industria kiállításokon kezdődött a gyári prospektusok gyűjtése, és ott fogtak meg igazán a 90-es évek elején újdonságként bemutatott 300-as és 400-as típuscsalád tagjai, valamint az Egyedi Autóbuszgyár termékei.

– Honnan jött az ötlet, hogy modelleket készíts?

– Az évek során a gyári modellek gyűjtése is része lett ennek a folyamatnak, az utóbbi időben szép számmal elérhetők lettek 1:43-as méretarányban a 200-as család különböző típusai, illetve régebbi gyártmányok modelljei is. De a méltán elismert, díjnyertes formatervű 300-asokból nem sok esélyt láttam arra, hogy egyhamar gyári, nagyszériás modell jelenjen meg. Így jött az ötlet, hogy elkészítek magamnak pár típust a sorozatból.

– Voltak-e korábbi modellezős tapasztalataid?

– Régóta foglalkozom modellezéssel, főleg vasútmodellezéssel, de készítettem évekkel ezelőtt egy 1:24 méretarányú Ikarus 415-öst is.

– Honnan tudtad megszerezni a dokumentációkat a buszokhoz? Esetleg csak képek alapján vagy saját mérésekkel dolgoztál?

– Sarkalatos pont volt a 300-asoknál a formavilág, arányok, ívek pontos leképzése, eltalálása. Éppen ezért hosszas számítógépes 3D tervezőmunka előzte meg az első kész modellt. Célom az volt, hogy pontosan adjam vissza az eredeti busz nagyszerű arányérzékkel eltalált lekerekítéseit, íveit. Ehhez rendelkezésre álltak gyári rajzok is, de sok mérést végeztem eredeti buszokon, illetve alapos fotódokumentáció is készült róluk, mely fotók a tervezés és a modellépítés során nagy segítséget nyújtanak.

– Milyen technikával készülnek a modellek? Milyen anyagokat használsz, milyen festéket, mik jelentik a legnagyobb kihívást? Voltak-e olyan dolgok, amiken a korábbi tapasztalatok alapján változtattál?

– Az egész projekt alapját és elindítóját a 3D nyomtatás adta, mivel ezzel a technikával tudtam legkönnyebben kézzelfogható modellé alakítani a számítógépes térbeli modellt. Természetesen ez a technológia nem jó mindenre, de az alkatrészek nagy része a „széria” modelleknél is ezzel készül. A modell külsejét adó felületeknél, főként a homlok- és hátfalnál a mesterdarabok készültek 3D nyomtatással, alapos síkra csiszolás után azok alapján készültek a precíziós műgyanta öntvények.

Mivel a 300-asok nagy részének megegyezik sok eleme, úgy, mint a homlokfal, lökhárítók stb., ez a technika lehetőséget ad a kisebb szériák készítésére. A 3D nyomtatás előnye pedig ott jelentkezik, hogy a homlok és hátfal között a busz tetszőlegesen variálható, akár 1-1 darab modell kedvéért is más hossz, ajtóelrendezés készíthető. És el is értünk ahhoz a ponthoz, ahol a projekt kilépett a saját magamnak, saját örömömre készítésből a kisszériás egyedi gyártáshoz, ugyanis az elkészült modelleket sok modellező, gyűjtő lelkesen fogadta. Ami nem is csoda, hiszen gyári modellek híján ez a szép, de kis darabszámban gyártott típuscsalád a legtöbb modellező gyűjteményéből hiányzott.

A saját prototípusok után szép sorban jöttek a típuscsalád különböző tagjai, míg végül szinte minden változatot elkészítettem. Időközben pár ponton tökéletesíteni kellett a modellt, meg kellett oldani bizonyos nehézségeket, első sorban az üvegezés, a szélvédő elkészítése okozta a legnagyobb fejtörést.

– Mik a terveid a jövőre nézve? Tervezel-e esetleg tényleges sorozatgyártást, esetleg más méretarányt? Milyen típusok várhatók még?

– Tervem az rengeteg van. A 300-asok után egyenes leszármazottaik, az EAG-ok következnek, az E98-as már el is készült, ami sok pontban közös a 396-ossal. Mivel az Egyedinek sok típusa volt, így a lehetőségek és típusváltozatok száma szinte korlátlan. A szó szoros értelmében vett sorozatgyártást nem tervezek, ezek a modellek mindig is megmaradnak, egyedi, pár darabos szériának, amit szabadidőmben, a modellezés örömére készítek.

Képeinket Gábor 1:43-as „duplán egyedi” Ikarusaiból válogattunk, de további képekért és információként érdemes felkeresni a Facebook-oldalát is!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek