Ismét a Föld körül a titokzatos mini-űrrepülőgép

iho/repülés   ·   2012.12.16. 19:00
cim3

Visszatért a Földről az űrbe az a kisméretű amerikai űrrepülőgép, amely első útján 224 napot töltött a kozmoszban. Azt már bebizonyította az X-37-es, hogy különlegesen hosszú repülésekre képes, különlegesen sok pályamódosítással, most azt sikerült igazolni, hogy a gép valóban többször felhasználható.

A mostani fellövést épp olyan intenzív titkolódzás kíséri, mint az előző startokat és leszállásokat, amelyeket ezzel és a másik X-37-essel végeztek. Mint arról az iho/repülés is hírt adott, a típus második példánya nem kevesebb mint 469 napot repült a Föld körül, és júniusban szállt le. A nagy űrsiklókra emlékeztető, de azokhoz képest csak egynegyednyi tömegű, 5-6 tonnás startsúlyú szerkezet egy Atlas 5 hordozórakéta csúcsára szerelve indult a Cape Canaveral űrközpont 41-es kilövő komplexumáról, a programigazgatónak azzal a sokértelmű megjegyzésével kísérve, miszerint „az X-37-es program a gép minőségét és újrahasznosíthatóságát vizsgálja”. A fellövés egyébként egy hónapot késett, de nem a mini-Shuttle, hanem a hordozórakéta hajtóművének technikai problémája miatt.

Start az Atlas 5-össel: először indul burkolat alatt az űrrepülőgép

13 perccel a kilövőpadról való elemelkedés után a titokzatos gép földkörüli pályájára állt, és ezzel a harmadik X-37B űrkísérlet szerencsésen elkezdődött, de valódi céljairól továbbra is épp oly keveset tudni, mint az első pályára álláskor.

Mint arról az iho/repülés is beszámolt korábban, ezek a kisméretű szerkezetek a NASA, az amerikai légierő és a Boeing közös programja keretében repülnek, a gépeket a Boeing szupertitkos kísérleti telepe, a Phantom Works készíti.

Az űrben eltöltött hosszú időnek az ad jelentőséget, hogy a nagy, immáron nyugdíjazott „igazi” űrrepülőgépek maximum két-három hétig maradhattak a földkörüli pályán, a leghosszabb SST-misszió 18 napos volt, ami azt jelenti, hogy az X-37-es könnyű kompozit-szerkezete, a leszálláskor a felhevüléstől védő burkolata, a rendszereket életben tartó egységei sokkal többet bírnak, mint a nagy űrrepülőgépek részegységei. És ami még meglepőbb: valahogy ezeknek a kisgépeknek akár az egy évnél is hosszabb repülésük végére is marad üzemanyaguk pályamódosításokhoz.

A küldetés céljáról, a hasznos teherről most sem tudunk semmit

Nem tudni semmit arról, hogy vajon a minigép a maga kisteherautónyi rakterében szállít-e valami hasznos terhet. A korábbi repülések idején elterjedtek azok a hírek, híresztelések, miszerint az X-37-es valójában kémgép, és a sűrű pályamódosítások révén képes új és új földi célpontok felderítésére. De olyan híresztelések is elhangoztak, hogy a gép valójában „ellenséges” műholdak megsemmisítésére szolgáló fegyver. A második repülés idején egyenesen azt állították róla fantáziadús kívülállók, hogy az űrrepülőgép feladata a frissen felbocsátott első kínai űrállomásmodul megfigyelése.

Mindeközben ugyancsak sokat emlegették azt a hihetőbb változatot, hogy az X-37 lenne a jövő embereket is szállító szerkezetének technológiai bemutatópéldánya. Mivel a műszaki eszközök nagyrészt a gép hátsó traktusában vannak, nagyon kevés átalakítást igényel egy hatfőnyi személyzet elhelyezéséhez szükséges traktus kialakítása. De ha még erre nincs is feltétlenül szükség a most fejlesztés alatt álló más űreszközök révén, arra is nagyon is alkalmasnak látszik a gép, hogy földkörüli pályán keringő műholdakat „gyűjtsön be” és szállítson vissza a földre.

Leszállás után a kaliforniai bázison: lehet, hogy most a landolás is a Kennedy Űrközpontban lesz?

Ugyancsak különlegesen fejlett technológia kell ahhoz, hogy a repülés végén az X-37B autonóm módon, tehát nem földi irányítással, hanem saját vezérlésével száll le egy földi pályán, ahogy a másik kísérletről közreadott felvételek mutatják, egyre simábban és egyre alacsonyabb sebességgel. Annyiban is hasonlít a nagy űrrepülőgépre, hogy ugyanúgy siklógépként kell megközelítenie a leszállópályát, de feltehetően ennek a gépnek nem kell feltétlenül olyan különleges kialakítású űrrepülőtér, mint amilyenre a Space Shuttle szállt le rendszeresen, vagy Kaliforniában, vagy Floridában. Sokkal inkább meghatározza a leszállás helyszínét a küldetések titkos volta.

Az első X-37-es leszállások a kaliforniai Vandenberg légibázison történtek, nem kizárt, hogy ezalkalommal a Kennedy Űrközpont pályájára érkezik majd a gép. A polgári felhasználás felé mutat az az ősszel elhangzott bejelentés, miszerint az X-37-es bázisa akár a többi repülésre is a Kennedy lehet, ahol az egykori űrrepülőgép hangárát, összeszerelő központját használhatják a gépek előkészítésére és a hordozórakétára való rászerelésre a következő start előtt.

Amint nem tudni semmi pontosat a most zajló repülés technológiai részleteiről, konkrét céljairól, úgy az sem ismert, hogy most mennyi időt tölt a Föld körül a minishuttle.

Kapcsolódó hírek