Ismét járnak a debreceni trolik

Ács Attila   ·   2011.07.13. 09:00

A történet még április elején kezdődött, ekkor szüntették meg a 3E és a 2D jelzésű járatokat, illetve ekkor döntöttek a trolik hétvégi autóbuszos pótlásáról is. Előbbit a vonalhálózat és a menetrendek átalakításával, utóbbit a felsővezeték-rendszer karbantartási rendjének átütemezésével indokolták. Legalább is először, utána egy lakossági fórumon már az anyagiak kerültek előtérbe: Nagy Attila, a DKV vezérigazgatójának tájékoztatása szerint egy kilométer szóló busszal 490, csuklóssal 520, trolival pedig 600 Forintba kerül a cégnek. Mondjuk azt nem tudni, hogy az egekbe szökő üzemanyagárak mellett hogyan lehet olcsóbb az autóbuszbérlés a saját tulajdonú trolik közlekedtetésénél, ráadásul a spórolás is csak látszólagos, hiszen a hétvégi üzemszünet ellenére az infrastruktúrát természetesen folyamatosan fenn kell tartani, így bizonyos költségek akkor is fixen jelentkeznek, ha a járművek meg sem mozdulnak.

A mostani „nyári szünet” – mint arról korábban beszámoltunk - az utastájékoztató rendszer korszerűsítése, valamint oszlopcsere és gyorsváltó-beépítés miatt vált esedékessé. Az első felvonáson túl vagyunk, sőt az eredetileg közölt határidőt még ki is tolták egy héttel, de fejlesztésnek látható jelei eddig még nincsenek. Szegény troliüzemet ráadásul még az ág is húzza - jelen esetben szinte szó szerint: a hétfő esti vihar miatt több helyen fák dőltek ki, amik néhol leszakították a trolibusz és a villamos felsővezetékét is, így este megint buszos pótlást rendeltek el, bár ezúttal szerencsére csak a 4-es vonalon, a másik kettőn most kihasználták a Solarisok önjáró képességét.

Még négy hétig  – augusztus 5-ig – közlekednek a trolibuszok, bár sajnos továbbra is csak hétköznaponként, után ismét kényszerpihenőre vonulnak, egészen augusztus 31-ig. Remélhetőleg az iskolakezdésre már sikerül véghezvinni a terveket, és minden flottul fog működni – ideje lenne már.

A 4A vonalat egy évvel ezelőtt nyitották meg újra - immár 4-es számmal - de a szükséges információkat még azóta sem sikerült feltölteni a trolik utastájékoztató rendszerébe, továbbra is táblával közlekednek

Kapcsolódó hírek