Ismét megdöntötte saját rekordját a Solaris

Ács Attila   ·   2014.02.10. 07:45
solaris_urbino_12_electric_pantograph_fooldal

A legkedveltebb lengyel buszgyártó szárnyal továbbra is, már-már úgy tűnik, hogy a panaszkodás, sírás, kesergés ismeretlen fogalom arrafelé, hiszen – mint azt olvasóink megszokhatták – szinte csak bemutatókról, fejlesztésekről, megrendelésekről érkeznek hírek Bolechowóból. Pedig azért ott sincs kolbászból a kerítés: ne feledjük, hogy már régóta Lengyelországban készülnek az MAN, a Volvo és a Scania legnépszerűbb típusai, ugyanakkor a Mercedes vezeti az eladásokat, és mindemellett két és félszer több használt buszt állítottak forgalomba 2013-ban Lengyelországban, mint újat.

A Solaris eladásai 2007 és 2013 között. A zöld oszlop az összes legyártott járművet, a szürke pedig a Lengyelországon kívül értékesített járműveket jelöli<br>(grafika: Solaris)

Ennek ellenére a Solarisnál aggodalomra továbbra sincs semmi ok, állják a sarat, méghozzá egyre nagyobb sikerrel. 2012-ben történt ugyan egy kis visszaesés, de tavaly ismét helyreállt a rend, és a növekvő tendencia folytatódott, így az 1302 eladott járművel megint rekordot döntött a cég.

A 2013-ban gyárott Solarisok megrendelő országok szerinti eloszlása<br>(grafika: Solaris)

A legtöbb buszt – szám szerint 292-t – 2013-ban is hazai pályán értékesítette a cég, de ez mégis csupán az eladások alig több mint húsz százalékát jelenti: közel 80 százalékban már exportra termel a Solaris. Méghozzá nem is akármilyen piacokra, hiszen Németország rögtön a második helyen áll (itt egyébként ők számítanak a legsikeresebb külföldi gyártónak), sőt végigböngészve a listát, számos nyugat-európai országot fedezhetünk fel a megrendelők között. Évről évre egyre több országban futnak Solaris buszok; tavaly egy jelentős izraeli megrendeléssel már huszonnyolcra emelkedett ez a szám.

A 2013-ban gyártott Solarisok típus szerinti eloszlása<br>(grafika: Solaris/infobus.pl)

Jól látható, hogy továbbra is a városi buszokból fogy a legtöbb; csak a hagyományos, dízel Urbino 12 (12 méteres szóló) és 18 (18 méteres csuklós) a termelés 60 százalékát teszik ki, további 34 százalékon osztozik a típuscsalád többi, különböző meghajtású és hosszúságú tagja. A tavalyelőtt megújult InterUrbinóból viszont összesen alig nyolcvanat adtak el, a turista Vacanza (ami egyébként soha nem volt igazán népszerű) pedig 2013-ban senkinek nem kellett.

Pár éve már vaskeréken is nyomul a cég; 2013-ban teljesítették első külföldi megrendelésüket Jénának, ami öt Tramino villamost jelentett, 2014-ben pedig tizennyolcat gyártanak ebből a típusból Braunschweignek.

Már Németországban is veszik a Solaris villamosát, a Traminót<br>(fotó: Solaris)

2013 legnagyobb újítása az Euro VI-os erőforrások bevezetése volt; mint ismeretes, a környezetvédelmi norma ez év elejétől kötelező minden újonnan forgalomba állított haszongépjármű számára. Az Euro VI-os motorok helyigénye a hűtő- és kipufogórendszerük, az adalék anyag és a részecskeszűrők miatt nagyobb a korábbiaknál, emiatt néhány gyártónál sajnos katasztrofális hátsó traktusok születtek, de a Solaris ezt a kihívást is sikerrel oldotta meg.

És hogy mi várható 2014-ben? Hamarosan kigördül a gyárkapun a cég tízezredik busza, illetve közel tíz év után megújul az Urbino típuscsalád, ami nemcsak egy új homlok- és hátfalat jelent majd, hanem átdolgozzák az egész karosszériát is. Így az ígéretek szerint az könnyebb lesz a jelenleginél, ez pedig az üzemanyag-fogyasztásra lesz pozitív hatással. Emellett egy új kategóriájú busz bemutatását is beígérte a cég, ezt jó eséllyel a szeptemberi IAA-n leplezi le. Mi már kíváncsian várjuk!

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek