Ismét vonattűz Indiában

iho   ·   2014.01.08. 16:40

A december végi, 26 halálos áldozatot követelő vonattűz után ismét kigyulladt egy szerelvény Indiában, ez alkalommal Mumbai közelében.

A nyugat-indiai nagyváros felől Dehradunba tartó szerelvénynek három kocsija gyulladt ki, még Mumbai közelében. Hasonlított a decemberi katasztrófához az is, hogy megint éjszaka tört ki a tűz, és feltehetően azok nem tudtak kimenekülni a legalább három égő vagonból, akik már aludtak.

Az áldozatok többsége a lezárt ajtók és ablakok mögött a füstben fulladt meg, mondták el a túlélők. A mostani katasztrófa okát még nem tudni, a decemberi vonattűz egy rövidzárlat miatt tört ki, amely a légkondicionált hálókocsi elektromos rendszerében keletkezett.

A hatalmas, teljesen állami kézben lévő indiai vasúti hálózat baleseti statisztikája még méreteihez képest is nagyon rossz, emlékeztetnek a hírügynökségek. Napi 9000 vonat megközelítőleg húszmillió embert szállít, az ország történetében a legtragikusabb vonatszerencsétlenség pedig nyolcszáznál több halálos áldozatot követelt.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

106-os vonal: a vasút mint zavaró tényező

Károly Szabolcs   ·   2025.10.18. 12:00

Október 18-án késő este jó időre, ha nem végleg elmennek az utolsó vonatok az ország egyik legjelentősebb vicinálisán, Debrecenből Nagykerekibe és vissza. A repülőtér és az akkumulátorgyár terjeszkedésének útjában álló vasút a tervek szerint új nyomvonalat kap – majd egyszer...