ITA helyett megint Alitalia?

iho/repülés   ·   2022.01.24. 09:00
321g21_a

Az arculatot a cég tavaly megvette, de az Unió az állami beavatkozást ahhoz kötötte, hogy az új cég ne legyen a régi... Tárgyalások a Lufthansa csoporttal a légitársaság negyven százalékáról.

A meglepő fordulat azután körvonalazódik, hogy az eredeti, a veszteségekbe égképp beleroskadt olasz nemzeti légitársaság olyan újjáépítési terv mentén alakult át, amelynek része, illetve az állami segítség egyik feltétele volt egyben az Unió részéről, a teljes diszkontinuitás, azért lehetett az új céget a régire nehezedő terhek nélkül beindítani.

Tavaly október 15-én reggel ugyan fel is szállt az első ITA-járat, de mivel az új cég a régi flottájának egy részét is átvette, a gép oldalán csak egy „Born in 2021”, született 2021-ben felirat jelezte, hogy ez már nem az Alitalia. Kétségtelen, hogy az ITA sokmindenben más, az üzemeltetése racionálisabb, a gazdálkodását terhelő mellékágazatoktól nagysérészt megszabadult, erősen csökkentette nemcsak a gépparkot, de az adminisztrációs állományt is.

Ugyanakkor érdekes játszma zajlott még az újjáalakítás folyamán akörül, hogy milyen lesz az új társaság brandje: amint azt induláskor jelezték, azért vette meg az ITA az Alitalia arculatát 90 millió euróért, nehogy azt más légitársaság használja és zavarja össze ezzel teljesen a piacot és az ITA futását.

Ennek megfelelően mutatták be az új arculatot, amelynek a tervek szerint meg kell jelennie mind az 52 repülőgépen, vagy legalábbis a flottafejlesztésben tervezett újakon, ez pedig tiszta kék „Azurri” törzs és nemzeti szín farokrész.

A társaság azóta is működik, de eddig az indulás óta 170 millió eurós mínuszt termelt. A tevékenysége tehát a jelek szerint, legalábbis ezekben az első időkben, megtetőzve a járvány újabb hullámaival, legalább annyira veszteségese mint az előd. A hírekből az érzékelhető, hogy a cég vezetése az Alitalia brand visszatérésétől reméli a forgalom felfutását, lévén hogy az ITA megnevezés az eddigi tapasztalatok szerint nem lett elég átütően ismert és felkapott, ráadásul más szervezetek, intézmények is hasonló rövidítéssel futnak, némelyik még Olaszországban is. Mindeközben néhány gépét már átfestették ez ITA-színekre.

A végső döntést azügyről a hónap végén hozzák, az Unió véleményét még nem ismerni, a cég érvelése valahogy úgy hangzik, hogy gazdasági diszkontinuitást írtak elő. Vannak ráutaló kritériumok, de a feltételek felsorolásába konkrétan nem került bele az Alitalia brand elhagyása.

Újabb fordulat: tárgyalások folynak arról, hogy a Lufthansa csoport megveszi az újjászületett légitársaság negyven százalékos részesedését a tulajdonos olasz államtól. Az ITA vezetése már nem sokkal az újrakezdés után, novemberben jelezte, hogy szándékában áll a Lufthansa csoporthoz csatlakozni, azóta egyeztetnek a dologról, egyelőre arról nem szivárgott ki semmi, hogy ez milyen összegű felvásárlást jelent, amely összeg feltehetően további és a jelek szerint szükséges lökést adna az ITA életben maradásához. Az ugyanakkor nehezen elfelejthető, hogy a Lufthansa-féle fúzió már az Alitalia válságos időszakában máskor is felbukkant, de kemény ellenállásba ütközött az olasz politikum jelentős része felől, nemzeti alapokon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek