Itt az Orient-utód?

iho   ·   2014.08.21. 18:45
00kicsi

A címben szereplő expressz olyannyira legendás, hogy minden luxusvonatot hozzá hasonlítanak; a Jewels of Persia (Perzsia kincse) néven futó szerelvény mindenben utóda kíván lenni az Orientnek.

A hivatalos név Golden Eagle Danube Express, azaz Aranysas Duna Expressz – a kiindulópont ezúttal Budapest. A kincses Perzsia titkai évszázadokon át vonzották az utazókat, kalandkeresőket – ezt a varázst, úgy tűnik, a közelmúlt világpolitikai eseményei sem tüntették el.

A Jewels of Persia útvonala<br>(forrás: danube-express.com)

Zaránd György, a MÁV-Start értékesítési igazgatója, egyben a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezetője a Magyar Nemzet nyomtatott kiadásának nyilatkozva elmondta: a jegyeket egy brit utazási iroda (Danube Express – a szerk.) árusítja, a kéthetes út árai igen borsosak. A tervek szerint évente négy-öt ilyen szerelvény közlekedik majd Budapest és az iráni főváros között, historizáló, ám a mai kor vasúti követelményeinek megfelelő gördülőállománnyal.

A premier 2014. október 14-én lesz, ekkor indul útjára fővárosunkból az új luxusvonat. Természetesen nem rohanják végig az utat – a legolcsóbb jegy is közel tízezer eurót kóstál –, Budapest után Kecskeméten, majd Segesváron, Brassóban, Veliko Tirnovóban is megállnak, utána következik a Törökországot átszelő, hosszú utazás. Az odaút és a visszaút két-két hetet vesz igénybe, az utasok hol a vonat luxus hálókocsijaiban, hol szállodákban töltik az éjszakát, városnézések, osztályon felüli kiszolgálású étkezés is természetesen benne foglaltatik az árban.

Az Orient a Magyar Vasúttörténeti Parkban<br>(fotó: Kadocsa Gyula)

A nosztalgia-Orient és társai most már csak ehhez hasonló luxusutakon vesznek részt, a kontinenseken keresztülvezető, menetrend szerinti vasúti luxusutazásokra a gépkocsik és főleg a repülés térhódításával szűnt meg az igény. Akad azonban egy – kellőképp vagyonos – réteg, akik szívesen elevenítik fel a jó száz éve még rendszeresen közlekedő luxusvonatok hangulatát, természetesen az utazáson kívül városnézéssel, egyéb programokkal is fűszerezve, és erre nem is sajnálják a pénzüket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.