Itt az új útdíjrendszer

iho/közút   ·   2012.05.03. 18:50

A személygépkocsikra és az autóbuszokra az új rendszer nem vonatkozik, ezen járművek tulajdonosai önként léphetnek át a bevezetés után legkorábban fél évvel. Kötelező viszont a belépés minden, 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárműnek.

A tervek szerint az új útdíjrendszer kompenzálja a vasúti pályahasználati díjakkal szemben fennálló aránytalanságokat, az alacsonyabb fuvarozási költségű helyi áruk és szolgáltatások versenyképessége nőhet. Az elektronikus útdíjat a gyorsforgalmi és az országos főközlekedési hálózat külterületi szakaszain vezetik be. A gyakori használók számára a bevezetés után fél évvel indulhat kedvezményrendszer, amelynek mértéke – az uniós szabályokkal összhangban – legfeljebb 13 százalék lehet.

A díjszedési funkciót az Állami Autópályakezelő Zrt. látja el, a jelenlegi matricás rendszerhez hasonlóan. A közlekedők egy fedélzeti eszköz beépítése után kapuk és megállítás nélkül haladhatnak a díjköteles szakaszokon. Úthasználatuk mértékét, jogosultságukat elektronikusan ellenőrzik.

Az NFM a beruházások néhány éven belüli megtérülésére számít, a többletforrásokat a teljes közlekedési szektorba kell visszaforgatni.

Kapcsolódó hírek