Javul a wifi a fővonalakon

iho   ·   2020.09.11. 08:45
wf

A jövő év elejétől könnyebben lesz elérhető a világháló a vasúti járatokon.

Jelenleg közel 700 vasúti kocsiban érhető el az utasok számára ingyenesen vezeték nélküli internet, harmadik generációs (3G-s) routerek segítségével. A MÁV-Start célja – az adatátviteli technológia fejlődésének kihasználásával – a meglévő eszközök lecserélése negyedik generációs (4G-s) routerre – írja közleményében a MÁV.

A fejlesztés három ütemben valósul meg, a cseréket egyenletesen, a járművek ütemezett karbantartása során végzik el valamennyi fővonalon. A teljes eszközpark modernizálása várhatóan 2021 első felében fejeződhet be.

Az első kétszáz 4G-s routert és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítőket már beszerelték a belföldön közlekedő IC kocsikba. Az új eszközök telepítése a többi kocsiba is hamarosan megtörténik. Az emeletes Kiss motorvonatok már 4G-s routerrel felszerelve érkeznek.

A 4G-s routerek beszerelése az országos 4G-s lefedettségének köszönhetően az eddigieknél nagyobb adatátviteli sebességet, ezáltal jelentős minőségi javulást és több utas számára elérhető internetkapcsolatot eredményez majd a vonatokon ingyen elérhető WIFI-szolgáltatásban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek