Jogos a kvóta a légi forgalomban is

MTI   ·   2011.10.06. 18:16

A bíróság előzetesen véleményt nyilvánító szakértője (főtanácsnoka), Juliane Kokott Luxembourgban kiadott állásfoglalását azzal indokolta, hogy az ágazat bevonására vonatkozó uniós jogszabályok nem sértik más államoknak a nemzetközi jogban is biztosított szuverenitását, sem a nyílt tenger szabadságát, továbbá összeegyeztethetők a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel.

Az EU 2003-ban határozott úgy, hogy az uniós éghajlatvédelmi politika központi elemeként bevezeti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmi rendszerét. A légi közlekedés bevonásáról azonban később döntöttek, ez csak jövőre kezdődik, fokozatosan.

Ez utóbbi döntés ellen tiltakoztak egyes unión kívüli országok légitársaságai és légi szövetségei brit bíróságok előtti beadványaikban. Egyebek között arra hivatkoztak, hogy a nemzetközi szokásjog szerint minden állam saját légtere felett rendelkezik szuverenitással, a nyílt tenger felett pedig szabadon lehet repülni.

A brit bíróságoktól az ügy az uniós testület elé került, amely lényegében elutasítja a keresetben szereplő érveket, és kiáll az uniós szabályozás törvényessége mellett.


A főtanácsnok állásfoglalása mindazonáltal még nem a végleges ítélet, és nem is köti abban az uniós bíróságot. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a végső ítélet az esetek túlnyomó többségében megegyezik a főtanácsnok véleményével.

Kapcsolódó hírek