Karikahobbi felsőfokon

Bánhidi Emese   ·   2014.04.05. 17:00

A metróimádók egyenesen versenyeznek azért, ki tud többet lefotózni. Tim McCready Aucklandból (Új Zéland) ruccant át, és végig járta mind a 270 metróállomást. Ami nem kis teljesítmény, ráadásul lefotóztatta magát mindenhol, mondván: így hitelesebb.

De nem ő az egyetlen. Steve Cotton igazi szépségeket csípett el. És nemcsak a marikákat örökítette meg, de olyan kollázst készített belőlük, amelyet máris egy újabb remekműként emlegetnek. Azt meséli, azzal kezdte, hogy a bombázások sújtotta metróállomásokat fotózta le, majd kitalálta, hogy minden állomáson készít egy karikafotót, körülbelül ugyanabból a szögből. És akkor már nem volt megállás, úgy döntött, meglátogatja az összes állomást. Így született meg ez a hatalmas karika.

(Fotó: Steve Cotton)

Találtunk néhány olyan fotót is, amelyen nem a karika az egyetlen közös pont.

(Fotó: Steve Cotton)

(Fotó: Steve Cotton)

Igen, egy kék bicikli is ott van. Dan ugyanis bringával járja végig a metróállomásokat.

Margaret Cooter viszont nem fotózott. Kitalálta, hogy vesz egy füzetet, és megpróbál egyenes vonalakat húzogatni bele egyik állomástól a másikig. És időnként órát is ír a vonalak közé, hogy lássuk is, mennyi idő alatt teszi meg a metró a két állomás közötti távolságot. Ezek a vonalak néha erősen kilengenek.

(Forrás: Margaret Cooter)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek