Kevesebb embert bocsát el a Bombardier MÁV Kft.

iho/vasút   ·   2012.10.16. 18:49

A vártnál kisebb leépítésre kényszerül a Bombardier dunakeszi járműgyára, az üzemben korábban tervezett 100-200 helyett kevesebb mint száz fő leépítésével számolnak az év végéig – írta október 16-i számában a Napi Gazdaság.

A lap azt közölte: a MÁV és a Bombardier többségi tulajdonában levő egység a Siemenstől és egy másik Bombardier-üzemtől kapott egy-egy megrendelést vasúti kocsik felújítására, illetve átalakítására, így a cég árbevétele is a vártnál kisebb mértékben csökken.

Orbán Péter, a Bombardier MÁV Kft. ügyvezető igazgatója a Napi Gazdaságnak azt mondta: a leépítés elsősorban a kölcsönzött munkaerőt érinti, ennek jelenleg hatvanfős állománya csökkenhet.

A jelenleg 500 főt foglalkoztató cég a tavalyi 9 milliárd forint árbevételnél 1 milliárddal alacsonyabb forgalommal számol az idei évben.

Kapcsolódó hírek