Kezdődhet a pesti körvasúti megállók tervezése

MTI/iho   ·   2021.05.03. 18:15
04_pesti_korvasut

A Budapest Fejlesztési Központ elindítja a pesti körvasúti új megállók tervezését, az erre vonatkozó közbeszerzési eljárás várhatóan még a héten megjelenik.

Vitézy Dávid közölte, hogy a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia kiemelt céljai között szerepel a külső körvasút fejlesztése, és ennek keretében új vasúti megállók épülnek Budapesten.

A tervek szerint négy helyszínen állnának meg a körvasúton vonatok. Lenne megálló

(fotók: Vörös Attila)

  • a XVI. kerületben az Egyenes utcai lakótelepnél, ott a Gödöllői HÉV-re lehet majd átszállni.
  • Megállót terveznek Rákosszentmihályon és
  • Újpalotán is.
  • A negyedik új megállóhely pedig Pestújhely néven a Kolozsvár utcánál jönne létre, ahol az 5-ös, a 124-es és a125-ös buszra, valamint a 62-es és a 69-es villamosra lehetne átszállni.

Ezekkel a megállókkal be tudják kapcsolni a körvasúti közlekedésbe a teljes XVI. és a XV. kerületet is. A körvasúton egy éve még csak tehervonatok közlekedtek, és tavaly nyár elején született meg a döntés, hogy legyen menetrend szerinti személyszállítás is.

Ha a négy megálló elkészül, a körvasúton folyamatos körirányú kapcsolat jönne létre. Piliscsabától – Óbuda, Újpest, Angyalföld, Rákospalota, a XVI. kerület és Zugló érintésével – Kőbányára, Rákosmentére, és tovább az agglomerációba, Gödöllő felé közlekednének a vonatok.

Vitézy Dávid elmondta, a külső körvasúton jelenleg félóránként járnak az S76-os vonatok az esztergomi vonalról az északi vasúti hídon át Újpest és Angyalföld érintésével, megállnak Újpalotán és Rákoson végállomásoznak. A gödöllői vonal fejlesztésével ezek a vonatok meghosszabbíthatók lesznek Rákosról Pécel felé, ezen a MÁV csoporttal közösen dolgoznak. Az új megállók elkészültével az S76-os vonatok egyre fontosabb harántirányú szerepet tölthetnek majd be.

(fotók, térkép: BFK, Vitézy Dávid Facebook-oldala)

Távlati célként jelölte meg, hogy a Nyugati Pályaudvarra is be tudjanak menni vonatok a körvasútról. A kapcsolat megvan, de a pályaudvar jelenlegi állapotában nem tud több elővárosi vonatot fogadni a csúcsidőben. A szolgáltatás bővítéséhez a pályaudvar rekonstrukciójára van szükség. Vitézy Dávid hangsúlyozta: azzal, hogy Budapest népes külső kerületei között kapcsolatokat teremtenek, lényegesen, 10–20 perccel rövidítik le majd az emberek utazását.

Kérdésre válaszolva közölte, az az elképzelés, hogy a külső körvasúton óránként és irányonként legalább négy vonat járjon.

 

A közbeszerzésen teljes tervezést várnak, vagyis a nyertesnek először megvalósíthatósági tanulmányt kell készítenie, majd az ezek alapján meghozott végső döntések szerint kell folytatni a munkát egészen a kiviteli tervekig és tenderdokumentumokig.

2027-től, a déli körvasút teljes elkészültével a közlekedési rend a tervek szerint megváltozik majd, és az Érd vagy Biatorbágy felől Kelenföldön és a déli körvasút új megállóit érintve közlekedő vonatok némelyike áthalad majd a külső körvasúton. Így olyan vasúti szolgáltatás jön létre Budapesten, amely körirányban a dél-nyugati agglomeráció felől Kelenföld, Nádorkert, Közvágóhíd, Népliget, Élessarok, Egyenes utcai lakótelep, Rákosszentmihály, Újpalota, Pestújhely, Angyalföld, Újpest, Óbuda és a pilisi agglomeráció között teremt kapcsolatot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek