Kézipoggyászdíj a Wizz Airnél

iho/repülés   ·   2012.10.03. 12:04
cim

A kisebb kézipoggyászokért továbbra sem kell fizetni, de a 42x32x25 centinél nagyobb poggyászok után 2750 forintot kér a lila-fehér légitársaság.  Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy azok a csomagok, amik nem férnek a szék alá, azokért fizetni kell.

Azok, akik október 4-től foglalják le október 24. utáni utazásukat, azoknak már meg kell fizetni az új díjat. Jó hír viszont, hogy a repülőjegyek árát 1400 forinttal csökkentik, így igazi bevételnövekedésre nem számít a cég. Így a cég jobb helyzetbe kerül a nagy konkurensnek számító Ryanairrel szemben. Értékesítési szempontokból mindenképpen, mert az ír cég olcsó jegyárai mellé számos különdíjat számolhat fel. Ebben az alulígérgetésben került most egyértelműbb helyzetbe a magyar gyökerű fapados.

Mint azt Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója elmondta, kényelmesebb lett az utazás, és az üzemanyag-felhasználáson kívül a fordulóidő is csökkent a Luton-Katowicze útvonalon végzett tesztek alapján. A reptéren töltött fordulóidő (vagyis az utasok ki- és beszállása, a rakodás, a tankolás és a műszaki ellenőrzés ideje) átlagosan 34 másodperccel csökkent, az utasok ugyanis átlagosan 20 százalékkal kevesebb kézipoggyászt vittek magukkal a fedélzetre, így az indulás és az érkezés idején is keveebbet pakoltak az utastérben.

Kapcsolódó hírek