Kínai kapcsolat: járat Csungkingba

iho/repülés   ·   2022.10.30. 12:00
AIR-CHINA2

Fontos ipari közponba repül az Air China, újraindul a sanghaji járat is.

November 11-én újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines – írta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán. Szijjártó Péter bejegyzése szerint új járattal is bővül a légi összeköttetés, november 18-ától ugyanis Csungkingba, a kínai autóipar és informatika egyik központjába is el lehet majd jutni repülővel.

Szijjártó Péter posztjában hangsúlyozta, hogy a magyar fővárosból így a távol-keleti ország egyik leggyorsabban fejlődő régiója válik közvetlenül elérhetővé Peking és Sanghaj mellett, tehát a jövő hónaptól már három kínai városba lehet repülővel utazni.

A bejegyzés szerint a járvány drasztikus hatással volt a légi összeköttetésekre, különösen Kínával, de folyamatosan dolgoznak az újjáépítésen. A tárcavezető kulcsfontosságúnak nevezte a gazdasági kapcsolatok szempontjából a közvetlen légi járatokat, mivel az üzletemberek és a turisták egyaránt előnyben részesítik azokat a városokat, ahová átszállás nélkül el tudnak repülni.

A kínai turistákért óriási a verseny Közép-Európában, mert statisztikák szerint ők a legtöbbet költő vendégek közé tartoznak, így nagyban hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez, írja a tárcavezető.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek