Kísértethajó az óceánon

iho   ·   2013.10.10. 12:39

Már több mint fél éve, hogy Kanada partjainál nyoma veszett egy 1400 tonnás hajónak. Az egykoron sarkvidéket járó hajó azóta valószínűleg az Atlanti-óceánon sodródik valahol, és eredménytelenül keresi az ír parti őrség és a kincsvadászok is –  írja külföldi források nyomán az origo.hu.

A hajó még fénykorában valahol az északi vizeken <br>(fotók: Wikipedia)

Az 1976-ban Jugoszláviában gyártott, és az orosz filmszínésznőről, Ljubov Orlováról elnevezett hajó fénykorában kutatóhajóként szolgált, később pedig az Antarktiszra szállított utasokat. A tulajdonos tartozásai miatt a százméteres hajót 2010-ben a kanadai St. John's kikötőjében lefoglalták, a legénységet pedig szélnek eresztették. A hajó két évig állt a kikötőben, míg végül 2012-ben megvásárolták, az új tulajdonos azt tervezte, hogy a Dominikai Köztársaságba szállíttatja, hogy ott darabokra szedjék. A hajó vontatókötele azonban egy nappal az indulás után elszakadt, és 2013. január 25-én a Ljubov Orlova elszabadult.

A partok közelében sodródva vészesen megközelítette a tengeri olajmezőket, ezért egy kanadai olajcég egy hajót küldött a Ljubov Orlova megmentésére. A sikeres akció után visszaszolgáltatták a St. John's kikötőt üzemeltető Transport Canadának. Ám a vontatókötél február 7-én ismét elszakadt – vagy egyes pletykák szerint egyszerűen szabadon engedték a hajót. A Ljubov Orlova ekkor már nemzetközi vizeket járt.

Tavaly még m,egvolt... Új-Fundlandon, St. John's kiköőjében

Február 23-án felcsillant a remény, hogy megtalálták, az egyik mentőcsónakjának a jeladója ugyanis sugározni kezdett. Ez akkor lép működésbe, ha a hajó elsüllyed, vagy ha a mentőcsónakot leeresztették. A parti őrség megnyugodott, mondván, hogy a hajó már elsüllyedt, és nem fenyegeti a partokat, így a keresés leállt. Két héttel később azonban egy másik jeladó is működésbe lépett. A keresés újraindult, de azóta se bukkantak rá.

A New Scientist cikke szerint valószínűtlen, hogy az Orlova elsüllyedt, ugyanis a hat mentőcsónakból csupán kettőnek a jeladója aktiválódott. Ráadásul az utolsó útjára még könnyítettek is a hajón, hogy jobban ellenálljon a rossz időjárásnak. Ezek alapján tehát akár még évekbe is telhet, míg valaki rábukkan.

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek