Kishajókikötő és ökoturisztikai központ épül Nagykörűben

MTI   ·   2011.08.22. 15:43
A fejlesztéshez az önkormányzat 192,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert uniós forrásból az Észak-alföldi Regionális Operatív Program versenyképes turisztikai termékekre kiírt pályázatán.

A projekt teljes költsége több mint 301 millió forint, a tervezett  látogatóközpontot 300 négyzetméteren alakítják ki, míg a kikötő 46 kishajó fogadására és kiszolgálására lesz alkalmas.

A tiszai vízi turizmusnak jelenleg is keresett állomása a cseresznyéséről ismert falu, de létesítmény híján csak az átmenő forgalom jelenik meg a településen. A kikötő révén  Nagykörű bekapcsolódhat a Tiszához kötődő turisztikai események fogadó helyszínei közé. Ilyen lehet a Nemzetközi Tisza-túra vagy a szintén nemzetközi Big Jump, amely 22 országban 31 folyó mentén zajlik nagy látogatottsággal - mondta Mészáros Ildikó.

A  200 millió forintba kerülő és 50 százalékos támogatottságot élvező kikötő kivitelezése a közművek hamarosan befejeződő kiépítésénél tart. Hozzákezdtek a lépcső cölöpözéséhez, és a vízi létesítmények gyártása is folyik.

A kishajókikötőhöz vezető utak mentén parkolókat alakítanak ki, míg a partra többek között vizesblokknak helyet adó valamint információs és egészségügyi konténert telepítenek.

A beruházás tervezett befejezési határideje 2011. december 31.

Kapcsolódó hírek