Kisvasúti konferencia Debrecenben

Arnold Balázs   ·   2012.02.17. 08:00
kiskep_konf

Az idén 130 esztendős Zsuzsivasúton jelenleg komoly felújítási munkák zajlanak, ez adta az apropót, hogy a kisvasutak találkozójának és szakmai konferenciájának idén Debrecen adjon otthont. A kétnapos rendezvény első napján a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban sok vasútüzem beszámolóját, illetve vasutasok szakmai előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Dr. Huszka Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jogásza átfogó előadást tartott a kisvasutakat érintő jogszabályi környezetről és a tervezett változásokról.

Dr. Kékkúti Attila, a Tornádó International Kft. ügyvezető igazgatója azt a munkafolyamatot mutatta be, melynek során a Zsuzsivasút számára alakítanak ki két vasúti kocsit kerékpár és babakocsi, valamint kerekes szék szállítására. A mozgáskorlátozott utasok be- és kiszállását megkönnyítendő, emelőberendezést is beszerelnek a kocsikba. A járművek ezen felül teljes felújítást is kaptak Szegeden. Kilakatolták és újrafényezték a kocsiszekrényeket, és felújították a forgóvázakat is. A két kisvasúti kocsi már majdnem elkészült, és ha az időjárás is kedvezőbbre fordul, tavaszra vissza is térhetnek Debrecenbe.

A Zsuzsivasút végállomása mellett részben a járműállomány is megújul<br>(fotók: a szerző)

Neumann István az osztrák kisvasutak helyzetét tekintette át előadásában. Itthon egyelőre utópiaszámba megy a keskeny nyomközű, villamos motorral állított, fűtött rugós váltó, melyen csúccsal szemben ötven kilométer per órás sebességgel közelekednek a vonatok. Mert a pályasebesség egyébként nyolcvan kilométer per óra. Ausztriában több vasútüzem is a hivatásforgalmat szolgálja ki korszerű járművekkel, jellemzően motorkocsis vagy ingavonati üzemmel. A nosztalgiaüzem itt is, és a főleg turistaforgalmat bonyolító kisvasutakon is meghatározó.

Antal László, a MÁV KFV Kft. osztályvezetője bemutatta a cég kisvasúti sín- és pályadiagnosztikai szolgáltatásait, illetve az ehhez szükséges eszközöket. A keskeny nyomközű Trackscan készülékről, illetve az egyéb eszközökről bővebben olvashatnak a Metalelektro Kft. nyílt napjáról szóló cikkünkben.

Lőkös László a MÁV-Thermit Kft. részéről ismertette, hogy a rövid sínek összehegesztésével létrehozott hosszabb sínszálak az így megspórolt illesztések miatt növelik mind a pálya, mind a járművek élettartamát, ezen felül a kevesebb illesztés kapcsolószerből is kevesebbet igényel. Feltöltő hegesztéssel nem csak a folyóvágányban jelentkező sínhibák javítása lehetséges, de a váltók kopott csúcssínjei is újjávarázsolhatóak.

A pályafenntartás, a vasanyag pótlása minden kisvasúton okoz kisebb-nagyobb fejtörést

Mátra Imre, a LÁEV üzemvezetője, illetve Nemes Péter és Rónay Attila mérnökök a Lillafüreden üzemelő, a világon egyedülálló keskeny nyomközű hibrid mozdonyt muatták be, és az üzemeltetési tapasztalatokat osztották meg a hallgatósággal.

Malatinszky Sándor MÁV-mérnök a tolt, illetve ingavonati üzem lehetőségét vizsgálta a kisvasutakon, Chikán Gábor pedig egy kisvasúti motorvonati koncepciót mutatott be. Terveink szerint erről hamarosan részletesen beszámolunk portálunkon.

Szakács Zoltán, a Mátravasút üzemvezetője a kisvasút korábbi éveiről nyújtott áttekintést. Az elmúlt évben bevezették mind a lajosházi, mind a mátrafüredi vonalon az ütemes menetrendet. Újra aktív Gyöngyi gőzös, ráadásul a gőzvontatású vonatok felár nélkül, normál díjszabás szerint vehetőek igénybe. A menetjegyek egyébként rendkívül kedvezőek mind a turistaforgalom, mind a hivatásforgalom számára is. A bérlet jellegű konstrukciók, többnapos kiránduló-, illetve havijegyek remélhetőleg ösztönzőleg hatnak majd az utazóközönségre. Az idei évre tervezett a gépesített jegykiadás bevezetése a végállomásokon, illetve a vonatokon.

Gyöngyi gőzös újra aktív<br>(fotó: Tevan Imre)

Papucs András, a Kovászna-kommandói kisvasutat is üzemeltető Sikló Egyesület képviseletében a romániai szabályozási hézagról beszélt, mely jelenleg komoly gondokat okoz mindegyik vasútüzemnek. A korábban tervezett, igen szigorú szabályozást a hatóság félredobta, a kisvasutak helyzete jelenleg szabályozatlan. Ilyen helyzetben dolgozni nem egyszerű, hiszen ha a jövőbeni szabályozásnak nem megfelelő munkát végeznek, könnyen lehet, hogy ugyanazokat a felújítási munkákat kétszer is el kell majd végezniük.

Vinis Gyula, a Gyermekvasút műszaki vezetője a hűvösvölgyi munkákról szólt. A kecskeméti poggyászteres kocsik felújításáról és a remotprogram folytatásáról már beszámoltunk az iho oldalain.

Kaliba Mihály üzemvezető a csömödéri, Hivert Gábor a királyréti és nagybörzsönyi, Danyi Zoltán pedig a hortobágyi halgazdasági kisvasút elmúlt évéről számolt be az érdeklődőknek. Lényegében mindegyik vasútról pozitív hírek érkeztek. Csömödéren és Hortobágyon továbbra is a teherforgalom a meghatározó, és szerencsére a forgalom fennmaradása is biztos. Kisebb felújítási, illetve állagmegóvó munkák mellett nagy tervek is vannak, csak remélni tudjuk, hogy minél többet sikerül majd ezek közül megvalósítani.

Pintér Gyula üzemvezető a Zsuzsivasút felújításáról számolt be

Major Andrea, az Élő Mini-Világ Alapítvány kuratóriumi tagja kiemelkedően pozitív hírekkel érkezett. Az alapítvány a nyíregyházi és a kecskeméti kisvasút újjáélesztésén dolgozik, sikerrel. A jelenlegi helyzetről korábbi cikkünkben már beszámoltunk.

Pintér Gyula, a Zsuzsivasút üzemvezetője átfogó képet rajzolt a Debrecenben jelenleg zajló folyamatokról. Erről hamarosan egy nagyobb terjedelmű cikkben számolunk be oldalunkon.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.