Könyvtárbuszt adtak át Egerben

MTI   ·   2019.09.13. 13:50

A pénteki átadáson Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt: fontos a könyvtárak közötti együttműködés és az ország kulturális kincseinek minél szélesebb körű megismertetése. A Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg után Heves megyére is kiterjedő könyvtárbusz-program azt üzeni, hogy ki kell törni a megszokott keretekből és az intézmények falai közül más módon kell a kultúrát eljuttatni az emberekhez. A különlegesen felszerelt, modern jármű megjelenése kéthetente érkezik majd az érintett hevesi települések lakóihoz, kiemelten a fiatalokhoz.

Habis László, Eger polgármestere hangsúlyozta: a város büszke történelmi értékeire, köztük több mint kétszázötven éves főegyházmegyei könyvtárára. Ugyanakkor jelenére is büszke, benne az Év könyvtára elismerést is kiérdemelt, minősített Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárral. A bibliotéka kiemelkedő olvasást népszerűsítő programjai mellett innovatív, nyitott és kezdeményező, ezt igazolja egy közelmúltbeli akciója is, melynek keretében könyvautomatát létesítettek a városban. A napokban adták át a mintegy félmilliárd forintból felújított, egykori tisztklub épületében kialakított könyvtárat, melynek végleges otthona a Nagypréposti palotában lesz majd. A most felavatott könyvtárbusz ezt kiegészítve a huszonegyedik század technológiájával segít a vidéki településekre is eljuttatni az olvasás élményét.

Tőzsér Istvánné, a könyvtár igazgatója elmondta: a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár hatvannyolcmillió forintot fordított a könyvtárbusz-program helyi megvalósítására az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával. A klímaberendezéssel is felszerelt jármű belsejében ezerötszáz kötet és dvd, három számítógép, nagyképernyős televízió, projektor található. Minden olyan szolgáltatás elérhető a buszban, amelyekkel eddig csak hagyományos könyvtárban találkozhattak az olvasók: könyv- és dvd-kölcsönzés, folyóiratok, számítógéphasználat, wifi, multimédiás eszközök használata. Emellett a busz külső oldalán QR-kódok vannak elhelyezve, amelyek segítségével okoseszközökön könyvek, megzenésített versek, mesék érhetők el.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek