Koreai villamosokat vesz Varsó

iho/vasút   ·   2019.02.16. 08:45
400px_varso_hyundai_rotem_vill

Jelentős mennyiségű villamost szerez be a lengyel főváros a dél-koreai vállalattól. A varsói villamosközlekedésért felelős Tramwaje Warszawskie alaprendelésként nyolcvanöt két vezetőállásos, harminchárom méter hosszú, tizennyolc egy vezetőállásos, szintén harminchárom méteres, valamint húsz huszonnégy méteres, egyirányú szerelvényt vásárol. A kontraktus értelmében Varsó igény esetén opcionálisan további negyvenöt egyirányú és szintén negyvenöt két vezetőállásos villamosra nyújthatják be igényüket, a hosszabbik verzióból. A járművek természetesen mind alacsonypadlósak lesznek – jelenti az International Railway Journal.

Alaprendelésként százhuszonhárom, opciókkal együtt legfeljebb kétszáztizenhárom villamost vásárol Varsó a dél-koreai Hyundai Rotemtől (kép forrása: Railway Pro)

Varsó a Hyundai Rotem nettó 1,85 milliárd zloty, vagyis körülbelül 135,1 milliárd forint értékű ajánlatát találta a legjobbnak, miután a hazai Stadler Poland és a szintén lengyel Solaris konzorciumának pályázatát visszautasította azzal, hogy az előírt határidőhöz képest túl későn szállítanák le a járműveket, a szintén hazai Pesa ajánlatát pedig túl drágának találták.

A közlekedési társaság villamosbeszerzési tendere második körben lett érvényes: az elsőt 2017 augusztusában annulálták, mivel az akkori győztes Škoda Transportation 2,3 milliárd zlotys ajánlata jelentősen, bő háromszázmillióval túllépte a tervezett költségplafont. A közbeszerzést tavaly szeptemberben írták ki másodszorra, de már kissé átalakítva.

A koreai gyártónak az első villamost a szerződés aláírásától számított huszonkét hónapon belül, a százhuszonharmadikat pedig 2022 októberéig kell átadnia a Tramwaje Warszawskie számára. A beruházás finanszírozásához a lengyel főváros jórészt Európai Uniós forrásokat vesz igénybe – számol be a Railway Pro.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek