Kormánygép okosba'

iho/repülés   ·   2015.12.01. 10:29
crj200_0

Legutóbb fél éve foglalkoztunk az utolsó Malév-géppel, akkor is abban bíztunk, valaki megveszi. Június 10-én többek közt ezt írtuk róla: „a kéthajtóműves regionális utasszállító még mindig a ma már gyakorlatilag nem létező nemzeti légitársaság tulajdonában van, évekig a ferihegyi műszaki bázis egyik hangárja mellett, most a hajtóművezővel szemben (Kővári László közlése) várja egyébként eléggé reménytelen sorsának beteljesülését. A (...) 15 ezer órát repült, 50 (más források szerint 48) személyes, HA-LNA lajstromjelű, Bombardier CRJ200ER típusú gép, más repülőgép-alkatrészekkel és felszerelésekkel együtt, összesen 300 millió forintért lett meghirdetve, tizensokadik alkalommal, és egyre csökkenő árfekvésben.”

„Talán a cirkuszban sorsa jobbra fordul...”

Most végre megvették, 230 millió forintért. A Népszabadság újságírója, Varga G. Gábor megtalálta a vásárló, a „Sectum Air Services Kft. pénzügyi befektetőinek képviselőjét, Boris Mihályt, aki elmondta: üzleti célú repülőként kívánják hasznosítani beszerzésüket. A vásárlást elsősorban azzal indokolta, hogy piackutatásuk szerint Magyarországon nincs olyan, bárki által bérelhető gép, amely ilyen utasszámot ki tudna szolgálni.” De Varga talált mást is: „a győri székhelyű cég ügyvezetője Kohut Balázs, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium korábbi közigazgatási államtitkára, aki az idén tavasszal távozott a tárcától. A hivatalos indoklás szerint eleve csak hat hónapra vállalta a közigazgatási feladatokat, ám sokak szerint a Quaestor-ügy állt a háttérben. A befektetők képviselője szerint a menedzsereket tisztán szakmai alapon választották. A Sectum Air a cégadatok szerint a Sectum Security nevű vállalkozásé, melyet Gubicza Ágoston vezet, aki nem ismeretlen az aviatikában: a sármelléki repülőteret egykor működtető FB Airportban, korábban az ír befektetők cégében, a Cape Clear Aviationban dolgozott. A szakítás az ír befektetőkkel viharosra sikerült, a befektetők nem őrizték meg jó emlékezetükben a magyar üzletembert.”

A Népszabadság arról is, a Sectum Air nem zárkózik el az elől, hogy kormányzati utakra bérbe adja a gépet. Meg tudjuk érteni... Csak repülne már a gép...

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.