Közlekedés, szállítmányozás, önvezető autók

iho   ·   2018.01.08. 09:41

A közlekedés, a szállítmányozás, valamint a digitalizáció fejlesztései, az e-közlekedés és az önvezető autók lesz a március 28-29-én Budapesten megrendezendő think.BDPST fórum fő témája. Az eseményt az Antall József Tudásközpont szervezi. Közleményük szerint a rendezvény lehetőséget kínál Magyarország, a térség, valamint az Európai Unió innovációs lehetőségeinek újragondolására. A think.BDPST stratégiai innovációs fórum a régió fejlődése mellett az üzleti, kormányzati és civil szféra együttműködését is erősíti.

A közlemény hangsúlyozza: a járműgyártás és a szállítmányozás új technológiái gazdasági lehetőséget jelentenek a visegrádi országok számára. Az innovációs konferencia, a térség államainak együttműködése versenyelőnyt biztosíthat a globális versenyben.

Idén az esemény kiemelt partnerországa Dél-Korea lesz. Varju Krisztina Dóra, a magyar V4 elnökség miniszteri biztosa az MTI-nek kiemelte: a távol-keleti állammal nemcsak Magyarország, hanem a V4-ek is széleskörűen együttműködnek. Rámutatott: Dél-Korea támogatja a Nemzetközi Visegrádi Alap munkáját, megosztja a kutatás-fejlesztés terén szerzett tudását, a visegrádi országok pedig a politikai és piacgazdasági átmenet tapasztalataival segítik a koreai partnereket.

A rendezvényen előadást tart többek között Jacob Cohen, a NASA Amnes kutatóközpont vezető kutatója, és David Winickoff, az OECD bio-, nano- és konvergencia-technológiákkal foglalkozó munkacsoportjának szakértője.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek