Közlekedésünk anno – a Százszorkép 2015-ös naptárai

iho   ·   2015.01.14. 10:39
00kicsi

A friss kiadványok közül kiemelkedik a 2015-ös Repülés falinaptár, amely az Air France, a KLM és persze Ferihegy történetén vezet végig minket régi színes és fekete-fehér képeken.

Vajon milyen lehetett színesben látni a fővárost száz évvel ezelőtt? A Budapest Anno naptárban a nagy magyar klasszikus fotográfusok fekete-fehér képei újraszínezett változatban is megcsodálhatók a számítógépes technika és Almási Zétény keze munkája révén, így Buda s Pest századfordulós közlekedéstörténete is immár színesben tárul elénk.

Időutazásra csábít a Budapest Anno és Most, valamint a Magyarország Anno és Most falinaptár, továbbá párjuk, az Anno és Most határidőnapló. Ebben a három rendhagyó kiadványban ugyanis újrafényképezték a régi fotográfiákat ugyanazokból a szögekből. A Balaton Akkor és Most is hasonló felépítésű naptár, ám itt érthető módon a hajózás került a középpontba. A Régi magyar reklámok falinaptárban is megjelenik a közlekedés: a hőskor autóversenyeinek hirdetményein kívül még a Szent István heti Repülőnapok régi plakátja is szerepel ebben a 30×30 centiméteres falinaptárban.

A 22×22 centiméteres Nagy-Magyarország Anno is a régi, területileg sokkal nagyobb Magyarországból mutat be korabeli, felnagyított képeslapokat, amelyek közül kiemelkedik az a több mint százéves újvidéki lap, amelyen a fotográfus a város büszkeségét, az Artézi-fürdő előtt elgördülő meseszép kis Ganz villamost kapta lencsevégre.

A Budapest Retróval már ugrik néhány évtizedet a kiadó abba a korba, amikor Moszkvicsok, és Csepel teherautók koptatták az utakat.

A kiadványokat keressék a könyvesboltokban és a papír-írószer üzletekben, valamint a www.szazszorkep.hu-n.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek