Krízisintervenciós program a Rail Cargo Hungariánál

A Rail Cargo Hungaria (RCH) 2010 óta szervezi hagyományos mozdonyvezetői, illetve a balesetekkel közvetlenül foglalkozó munkatársak számára speciális pszichológiai tréningsorozatát. A képzés célja, hogy az RCH-s kollégákat felkészítse egy váratlanul bekövetkező baleset, rendkívüli esemény szakszerű és felkészült kezelésére. A rendszeres, a vállalat képzési rendszerébe épített csoportos foglalkozásokon túl, az RCH arra is lehetőséget teremt, hogy a baleset bekövetkezte után a mozdonyvezető munkaidőben – tehát vezényelt szolgálatként – a szintén mozdonyvezetőkből kiképzett mentorok egyikével beszélgessen az eseményről, aki felkészültségének köszönhetően szakszerűen tud hozzájárulni a váratlan esemény feldolgozásához.

Szabó Gyula mozdonyvezetővel beszélgettünk a programról. A teljes cikk az Indóház augusztus–szeptemberi számában olvasható.

– Hányszor gázolt eddigi pályafutása során? Mikor volt az utolsó eset?

– Összesen kétszer, ráadásul egymáshoz közel: egyszer Hatvan külterületén, legutóbb pedig Hort–Csány állomásnál. Ez volt az az eset, amikor a nagymama az unokával feküdt a vonat elé.

– Vannak fokozottan veszélyes helyek, ahol gyakran történik baleset?

– De még mennyire! Amerre én járok, Kelet-Magyarországon, Debrecen Nyíregyháza felőli nagy ívében mindig van valami. Ott akkor is kürtölök, ha esik, ha fúj, éjjel, nappal. Veszélyes hely Kisvárda Záhony felőli része, a Nyugati pályaudvar előtti Kacsóh Pongrác úti fölüljáró és a hidak. A különféle kisebb folyó- és csatornahidakon sokan kelnek át, ilyen például Szolnokon a Zagyva-híd. A Tisza-hidat őrzik, így ott nincs ilyen veszély.

– Volt már kritikus esete, amikor például éppen átértek ön előtt, és még időben meg tudott állni?

– Mindennapos, hogy személykocsival éppen átcsúsznak a vonat előtt, vagy éppen meg tudnak állni az átkelő előtt. Ha azt látom, hogy gyalogos megy át előttem, de átér, akkor inkább nem is kürtölök rá. Mert már volt arra példa, hogy a kürtszó hallatán ijedtében megdermedt a vonat előtt a gyalogos, az senkinek sem jó.

(...)

– Van egy bizonyos protokoll, amit követünk. Meg kell állnunk, a gépet befékezzük. Felírjuk az időpontot a menetlevélbe. Aztán le kell szállni, a mozdonyon a külső nyomokat megnézni. Közben a forgalmi szolgálattevővel és a menetirányítóval is értekezünk, hogy esemény van, az hol történt pontosan, és állítsák le a forgalmat. A saját irányítónkat is értesítjük, hogy a vállalat mihamarabb tudjon a gázolásról. Közben már úton vagyok gyalog a vonat mellett a hátsó kocsik felé, hogy mi a helyzet, lehet-e még bárkin segíteni. Aztán várok. A hort–csányi gázolásomnál először a mentők érkeztek meg, aztán befutott az illetékes hatóságok és az RCH baleseti vizsgálója is. Ilyenkor már bőven beindul a hírfolyam, egyre többen tudnak a balesetről, sok barátom felhívott kevéssel a gázolás után, hogy mi van velem.

– Mit kérdez a hatóság egy gázolás után?

– A helyszínelő azt, hogy mi történt, mit láttam, mit hallottam. Legutóbb a különösen tragikus eset miatt több mint tízórás procedúra volt a helyszínelés. Mindent lefotóztak a pályán és a mozdonyon is. Arra külön kitértek, hogy a napellenzőt meddig húztam le, korlátozta-e a kilátásomat. Hogy meddig kell a helyszínen maradni, azt a nyomozást vezető dönti el. Fél három után hét perccel gázoltam Hort–Csányban, és 20:20-kor a csak nekem megállított 508-as vonattal tudtam elhagyni a helyszínt. Persze a helyszínelés akkor még zajlott, csak rám már nem volt szükség. Később a vonat leközlekedett, de a mozdonyt utána egyből vitték is kegyeleti mosásra. A gázolás során megsérült pályakotrót ki kellett cserélni, más kár nem érte a Taurust, hamar visszaállt dolgozni. Már azóta is voltam rajta.

– Milyen tippeket kapott kollégáktól, és ezek működnek-e?

– Annyit mondtak, vigyázzak magamra, és ha akarok, akkor beszélgessünk. Nem tolakodóan.

– Az RCH programjával kapcsolatban: előzetesen mit tudott róla, miben számított másra?

– Bevallom, előzetesen nem sokat, sőt... A programra nem kell külön jelentkezni, a vezénylésben látszik, hogy most akkor ide jövök, nem mozdonyra. Csoportos foglalkozást kell elképzelni, tizenöt–húszan veszünk részt rajta, és pszichológus foglalkozik velünk. Szerintem ez egy nyugati protokoll lehet, mindenesetre örülünk, hogy az RCH-nál figyelnek ránk és próbálnak tenni értünk. De, ha közülünk valaki tartaná, akkor gyorsabban kiépülne az a kölcsönös bizalom, ami szerintem elengedhetetlen az előadó és a résztvevők között az ilyen jellegű terápiák során. Amúgy is nehéz kibeszélnünk magunkat egy gázolás után. Úgy tudom, egyedül az RCH-nál létezik ez a program itthon. Aztán, hogy kinél mennyire válik ez be, az szerintem egyénfüggő. Van, akinek a kicsit kötetlenebb, barátibb foglalkozás jobban tetszene, mint például a csapatépítő programoknál, másoknak viszont a jelenlegi gyakorlat jön be.

A krízisintervenciós program az eltelt nyolc év alatt teljesítette az elvárásokat: sok mozdonyvezetőnek segített feldolgozni a váratlanul bekövetkezett rendkívüli, alkalmanként tragikus eseményeket. A Rail Cargo Hungariánál ezen évek alatt nagyon sok tapasztalat gyűlt fel, a tréningekkel kapcsolatban számos visszajelzés érkezett. A Rail Cargo Hungaria számára fontos, hogy mozdonyvezetői a lehető leghatékonyabb felkészítést kapják a munkájukkal együtt járó helyzetek kezelésére. A tapasztalatokat ezért beépíti a krízisintervenciós program anyagába annak érdekében, hogy a munkavállalók mindig aktuális ismeretek birtokában hiteles felkészítést kaphassanak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!