Különleges külsejű kocsi érkezett a Gyermekvasútra

iho/vasút   ·   2019.12.12. 09:00
gyermekfestes0

Régi-új taggal bővült a Gyermekvasút kocsiállománya: visszaérkezett a MÁV Vagon székesfehérvári javítóbázisáról az egyik felújított téli kocsi, amely egyedi, formabontó festést kapott. A jármű teljes külsejét borító grafika a kisvasutasok életét mutatja be, ezáltal kedvet csinálva a rajta utazó gyerekeknek, hogy legyenek tagjai a jövő gyermekvasutas generációjának, és jelentkezzenek a következő tanfolyamok egyikére. A különleges kocsi a futópróbák után december második felétől szállít majd utasokat Hűvösvölgy és Széchenyihegy között.

A most bemutatott, úgynevezett téli kocsi három társával együtt 1950-ben készült a Ganz-Mávagban. Később, a hatvanas években Győrben még négy ilyen típusú járművet gyártottak, illetve akkor épült a nyári forgalomra szánt nyolc nagy kilátókocsi is. A hagyományosan téli és nyári kocsiként emlegetett járművek kialakítását kifejezetten az Úttörővasút nagy utasforgalmára tervezték, a gyorsabb utascserét segítik a középen elhelyezett ajtók.

A MÁV Vagon üzemében az elmúlt három évben több gyermekvasúti jármű megfordult: már öt nagy kilátókocsit és az egyetlen kis kilátókocsit is a székesfehérvári szakemberek újították fel. A most visszaérkezett kocsit egy újabb társa váltja: a száz tonnás daru a leromlott állapotú járművet átemelte a trélerre, és útra kelt a szállítmány a székesfehérvári javítóbázisra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek