Leállt a troliteszt Szegeden

iho   ·   2013.12.12. 10:00

December 20-án az új 10-es trolivonalat avatná fel az első új troli, de leállították a tesztelését, adja hírül a Délmagyar.hu megyei portál. A Szeged Pólus szerint apróbb hibákról van szó. Az új vonal mindenképpen elindul.

A Szegedi Közlekedési Kft. 300 kilométer megtétele után állította le a troliprototípus próbajáratát. Tóth István Tibor ügyvezető igazgató nem nyilatkozott a hibákról, mivel hivatalosan még nem vették át a járművet üzemeltetésre. A portál információi szerint a csuklószerkezet forgótányérjának beállításával volt gond, és az akkumulátorok üzemi hőmérsékleten tartásával adódott probléma, egyéb apróbb hibák mellett.

Az új 10-es trolivonal beindítását nem hátráltatja a troli leállása, a tarjáni Víztorony teret a Klinikákkal összekötő járat december 20-án 15.58-kor akár a jelenlegi járművekkel is beindítható – jegyezte meg a projektigazgató. Korábban a portál azt írta, ideális az lenne, ha három új troli állhatna forgalomba a vonal beindításakor. A tervek szerint a második és harmadik új troli a jövő hét elején érkezik meg, újabb hármat pedig januárban szállít le a gyártó. Ezek előreláthatólag heteken belül szintén közlekedhetnek majd.

A szegedi tömegközlekedési nagyprojektet koordináló Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. projektigazgatója, Csanádi Zoltán elmondta: a keddi egyeztetésen a cseh–magyar gyártó konzorcium részéről az az ígéret hangzott el, hogy december 18-án a hibákat kijavítva átadják a járművet. A szakember hozzátette, valóban jelentkeztek kisebb hibák, ám ezek a rendeltetésszerű működést nem akadályozzák. A prototípusoknál természetesen előfordulnak kisebb beállítási problémák, hiszen minden berendezés és egyben a konstrukció is vizsgázik.

Az SZKT által átadott hibalista alapján a javításokat jelenleg a magyar gyártó szerelői végzik, a cseh cég képviselői pedig hétfőn megérkeznek, és az ígéretük szerint összehangolt munkával nem lesz akadálya, hogy a szerdai átadásra mindent rendbe tegyenek. A jármű típusbizonyítványt kapott és műszaki vizsgát tett. Várhatóan a kötelező ezer kilométeres tesztutat is gyorsan teljesíti, hiszen napi 200 kilométert tud megtenni városi körülmények között.

Mint a Délmagyar megírta: a tömegközlekedési nagyprojektben az önkormányzat 13 új, alacsonypadlós trolit rendelt 2011 januárjában a tendernyertes Ikarus–Škoda Konzorciumtól egyenként 800 ezer eurós (nagyjából 228 millió forintos) áron. A cégtársulás tagjai: a székesfehérvári Magyar Trolibusz Kft. és a csehországi Plzen városában működő Škoda Electric a. s. Az Ikarus–Škoda Tr187-es troliprototípus gyártása idén márciusban kezdődött. Az új járművek karosszériáját Székesfehérváron gyártják, a villamos berendezés beszerelését és a beüzemelést a cseh partnernél végzik. Az Ikarus–Škoda troliprototípus 2013. július 31-én érkezett Szegedre. 100 százalékban alacsonypadlós, csuklós, klímás, 124 utast szállít és önjáró, vagyis meghibásodás vagy áramszünet esetén akár 7 kilométert is képes megtenni felsővezeték nélkül, akkumulátorral. A szegediek szavazatai alapján az új járművek színe piros.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közút Automobil

Régi idők Forma-1-e a Balaton partján

Harmati Marcell   ·   2024.06.09. 14:10

A népszerű olasz sportautómárka, a Ferrari, tesztelési lehetőséget hirdetett a Balatonfőkajár határában a közelmúltban felépített versenypályán, a Balaton Park Circuit-en. A háromnapos eseményen három, korábbi F-1-es Ferrari körözött az aszfalton.