Lefújták a kormánygép-tendert

iho   ·   2013.08.02. 22:00
cim

Megsértette a Honvédelmi Minisztérium a közbeszerzési törvényt, amikor lefújta az állami légiszállító flottára kiírt közbeszerzési eljárást – állítja az egyik pályázó, a Borsodi Általános Gépgyár Kft., mely a Hungarian Airlines Kft. újonnan alapított miskolci székhelyű légiszállítással foglalkozó cég egyik tulajdonosa. A Honvédelmi Minisztérium (HM) a közbeszerzési törvényt megsértve hirdette eredménytelennek július 31-én a tendert, egy nappal azután, hogy a pályázók számára a hiánypótlásra adott határidő lejárt volna, állítja a kft.

Az ügyről a hvg.hu számol be. A Borsodi Gépgyár szerint nem áll meg a HM azon indoklása, hogy nincs pénzügyi fedezet a pályázatra, hiszen a zárolásról kormányhatározatban kellett volna dönteni, és mivel ez nem történt meg, a kiíró köteles elbírálni a pályázatokat. Máskülönben - fogalmaznak vitarendezési kérelmükben – ez azt jelentené, hogy a HM eleve fedezet nélkül írta ki a pályázatot.

Mint erről az iho/repülés is hírt adott, a HM összesen három gépet vásárolna a közbeszerzés keretében: egy vagy két vegyes funkciójú, személy-, illetve teherszállításra is alkalmas repülőgépet, illetve egy vagy két kifejezetten személyszállításra alkalmas repülőt. A kiírásban kétféle hármas csomag jelent meg: az ajánlatoktól függhet, hogy melyik verzió lesz a befutó. A pályázati dokumentációt 1270 euróért vehették meg az érdeklődő hadiipari vállalkozások. A szerződés határideje 2013 utolsó napja, a beszerzést tehát a HM még idén végre kívánja hajtani.

A tender egyik verzióban egy személyszállító és két teherszállító gépre szólt: íme a RAF cargo-Avrója

Az Opten céginformációs adatbázis adatai szerint a légi személyszállítással foglalkozó miskolci céget idén június közepén jegyezték be, az anyacég, a Borsodi Általános Gépgyár tulajdonosai között két orosz személy, a moszkvai Jurij Shabajkin, illetve a szocsi illetőségű Vlagyimir Spicin is szerepel. A HVG korábbi kérdésére a cégnél közölték, hogy azt nem polgári légi közlekedésre hozták létre, hanem haditechnikai szállításokra.

Nem csak a Hungarian Airlines pályázhat az állami szállításra, állítja a hvg cikke, utalva a Sólyom Hungarian Airwaysre, illetve Vágó József vezérigazgató egy nyilatkozatára, feltehetően arra, amit az iho/repülésnek adott. A kormánygép-tender annak kapcsán került szóba, hogy a pályázatról a szakma jelentős része úgy vélte, és kiszivárgott hírek is azt sugallták, hogy a kiírásnak leginkább a személy- és teherszállításra egyaránt kialakított négyhajtóműves Avro Regional Jetek felelnek meg: a Hungarian Airways vezérigazgatója ebben a beszélgetésben jelentette be, hogy az alakuló légitársaság regionális flottáját ilyen gépekből állítják össze.

A Sólyom Airways vezérigazgatója az iho/repülésnek árulta el: a társaság Avro RJ-ket lízingel regionális hálózatához

A néhány nappal ezelőtti interjúban Vágó egyfelől határozottan cáfolja, hogy a légitársaság részt venne a kormánygép-tenderen. Másfelől a vezérigazgató portálunknak nyilatkozva arra utalt, hogy a Sólyom önköltségi áron kínálja (amúgy is forgalomba álló) gépeit (feltehetően eseti) kormányzati szállítási célokra, ilymód a kormánynak nem kellene kifizetnie három repülőgép vételárát.

Arra a kérdésre, hogy ilymód felesleges is lenne a pályázat, úgy válaszolt: „Én ezt nem mondtam, mert nem ismerem a pályázati kiírás részleteit, nem tudom, hogy van-e olyan kitétel vagy feltétel benne, amit mi nem tudunk teljesíteni... Mi föl tudjuk kínálni a flottánkat arra, hogy egy nagyon komoly konfigurációban a kormánynak önköltségi áron repüljünk, és ez biztos, hogy olcsóbb.”

Kapcsolódó hírek