Legjobb díl, evör!

Garai Szakács László   ·   2015.10.30. 20:40
temvirag0

Akkora update-ünk van, hogy még!

Minden vélelmezésünk beigazolódott! Nagy Gábor ugyanis egyből olvasta a szöveget, amelyet az alábbiakkal egészített ki:

„Szóba elegyedtem az eladókkal, egy kedves fiatal hölggyel és egy idősebb úrral. Ők azt mondták, hogy tényleg a MÁV Kerttől jöttek. Egy napra kaptak engedélyt a kipakolásra a Nyugatiban. A virágok, amiket árultak, ott nőttek az üvegházakban, amit kiraktak, az a felesleg volt. Mire odaértem, már csak háromféle szín – tarka, bordó és citromsárga – volt készletben, egy néni fehéret is keresett, de az reggel óta elfogyott. Az úr, látva érdeklődésemet, elmesélte, hogy régen tizenhét kertészete volt a MÁV-nak, mára ebből egy maradt meg, az övék. Nagy volt a pörgés, sokan vásároltak.”

Korábban írtuk:

Nagy Gábor a Nyugati pályaudvaron fotózta le a standot, ahol ezzel a kiírással kelletik magukat a cserepek. Darabja ötszáz. Nem tűnik alkuképesnek, és azt sem tudjuk, vasutasok kapnak-e kedvezményt. Az sem egyértelmű, házon belül nőtt-e – persze most nem a Nyugatira gondolunk. MÁV Kert Kft. van, de nem vagyunk benne biztosak, valóban Kőbánya Felsőnél éreztek rá arra, mit követel a piac október végén, november elején.

Nemcsak újságot, meg papírszendvicset lehet ám kapni ilyentájt a Nyugatiban! (fotó: Nagy Gábor)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.