Legyél a repülők karmestere!

Márványi Péter   ·   2012.02.22. 20:25
_MG_2938_copy

Sok a pavilon, de a sok pavilonhoz képest is nagyon-nagyon sok az ember a Syma Csarnokban: állásbörze. A fokozott érdeklődésen mérhető a mai magyarországi munkaerő-túlkínálat. A pavilonok egyikénél mindig nagy a tolongás, pedig nem osztanak instant kávét vagy söripari cégterméket, viszont a pavilon fölött néhány repülőgépmakett lengedez, oldalán pedig egy képernyő egy fiktív légtérhelyzettel. „Jé, itt vannak a malévosok” – mondja egy tizenéves srác és felcsillan a szeme: „biztos itt lehet pilótának jelentkezni”. Hozzá képest mások nagyon is céltudatosan tartanak a HungaroControl kiállításához, azt is tudják, hogy néhány hónap múlva indul az új tanfolyam.

Közösség, térlátás, stressztűrő képesség

Varga László egyike a cég embereinek, akik türelmesen magyaráznak az érdeklődőknek. Majd oktatja is a jelentkezőket, ha bekerülnek, miközben távolkörzetes légforgalmi irányító.

A légiforgalmi irányítás valamennyire mindig misztifikált, az embereket érdekli, mit csinál egy irányító, hogyan, milyen eszközökkel dolgozik. De hála istennek egyre több a komoly érdeklődő is. Jönnek a fiatalok, akik egyenesen azt kérdik, hogyan lehet ma Magyarországon valaki légiforgalmi irányító, milyen feltételekkel, képzési rendszerrel. Sokan nemcsak érdeklődnek, hanem regisztrálnak is, jelentkeznek a következő tanfolyamra. Áprilisban kezdődnek a tesztek, elsőként az az egész napos alkalmassági szűrő, amelynek során száz emberből jó, ha hat-nyolc bennmarad. Aki itt bejelentkezik, azt a HR részlegünk hívja be interjúra, és aztán jöhet a nagy próba. Az új svéd–magyar rendszer szerinti tanfolyam minden évben szeptemberben indul, általában tizenöt emberrel: mindenki megkapja a közelkörzetes és távolkörzetes képzést, és a cég eldönti, hogy éppen hány emberre van szükség az aktuális területre, és úgy osztja el a végzetteket.

Varga László a HungaroControl standjánál <br> (fotók: Somogyi-Tóth Péter)

De az iskola végén is kell vizsgázni nyilván…

Persze, vannak vizsgák bőven, de ez az iskola eléggé emberbarát, itt mindenképp azt szeretnék, hogy aki ide bekerül, el is végezze a tanfolyamot. De nagyon nehéz követelményeknek kell minden héten megfelelni, folyamatos szűrésen kell átmennie a jelentkezőknek azzal együtt, hogy naponta szimulátoros gyakorlatok tömkelegét csinálják, és egyre inkább gyűjtik a tapasztalatot.

Az itteni érdeklődőkkel beszélgetve máris lehet valamiféle benyomása az oktatónak arról, hogy alkalmas-e az illető vagy sem?

Ennyi év után az ember már látja, ki mennyire ásta már bele magát ebbe, ki mennyire érdeklődik a szakma iránt. Van, aki kicsit laikusabban kérdezget: belőle is lehet irányító, csak ez neki talán kicsit nehezebben fog menni. A személyiségét, alkalmasságát meg nem vagyok kompetens lemérni, nekem ez nem is feladatom. Mi csak jelentkezőket toborozunk, a tesztek és az interjúk majd eldöntik, ki alkalmas és ki nem.

Akkor úgy kérdezem: hogyan lehetne néhány mondatban összefoglalni, milyen az ideális irányító? Természetesen nem a felkészültségéről beszélek, hanem a személyiségéről.

Mindenképp közösségi ember kell, hogy legyen: ez a szakma a közösségről, a bizalomról szól. Fontos, hogy jó legyen a térbeli látása, fontos, hogy el tudja képzelni a repülők mozgását, angolból alaposan ott kell, hogy legyen az illető, és legyen stressztűrő: van, amikor lazább a forgalom, de van, amikor ketten száztíz százalékon dolgozunk, hogy egy bizonyos forgalmi szituációt meg tudjunk oldani.

Mint mondjuk a múlt péntekit, amikor egy időben hét gép holdingolt fölöttünk...

Az is izgalmas lehetett, bár akkor nem voltam szolgálatban.

Volt, aki egyenesen ide készült, volt, akit idecsábítottak a repülők

A hivatalos kritériumok hogy néznek ki, van-e például korhatár?

Van orvosi vizsgálat, és az a célunk, hogy aránylag fiatal irányítókat képezzünk, akik a tanfolyam után azért még sok évig benne lesznek a rendszerben; húzzák az igát, magyarul.

Ezek szerint kellenek az emberek? Nincs elég irányító Magyarországon? Volt idő, amikor ez a szolgálat komoly szakemberhiánnyal küszködött.

Kellenek emberek, mivel kollégák mennek nyugdíjba, tavaly is elment jó pár, ezt a létszámot mindenképp pótolni kell. Hála istennek igazi hiány már nincs, próbáljuk fenntartani a szükséges létszámot ezzel a képzéssel, ami nekünk is megfelelő, a túlképzés sem lenne jó.

Ha arról kérdezik, akár itt a kiállításon, hogy mi volt a legnehezebb helyzet, amit megoldott, mit mesélne el?

Azt, amikor a délszláv válság idején egyik pillanatról a másikra megháromszorozódott forgalmat kellett a mi kicsi légterünkben kezelni, balesetmentesen. Hála istennek sikerült.

A szóróanyagokban is sok volt az információ

Repülőkörökben elég sokan panaszkodnak arra, hogy csökken a repülés iránti odaadás, a fiatalok egy része nem azért választja ezt a pályát, mert szereti a repülést, hanem kivagyiságból, hígul a szakma romantikája, szellemisége, presztízse.

Az irányítóknál úgy érzem, nem ez a helyzet. Aki ide jelentkezik, és bent marad, valamilyen szinten annyira bele is ivódik a szakmaszeretet, hogy nem megy máshová.

„Legyél a repülők karmestere!” Így szól az egyik szlogenjük a prospektuson…

…jó szó rá. Egy jó karmester nélkül nem tud a zenekar jól együtt zenélni.

A földreszállt utaskísérő és a véletlenszerű frissdiplomás

Miközben Varga Lászlóval beszélgetünk, sorra jönnek az érdeklődők, és minden második be is ül a laptop elé, hogy megadja az adatait az elbeszélgetéshez. Egyikük speciel egy nagyon csinos fiatal hölgy, aki készségesen be is számol arról, miért jött tudatosan a HungaroControl pavilonjához: nyolc éve élete része a repülés, és nem akar elszakadni tőle. Igen, Juhász Eszter, a Malév egykori légiutas-kísérője azt mondja: lehet, hogy ha egy ajtó bezárul, akkor egy másik kinyílik.

Az irányítás lesz a jövő a malévos légikisasszony számára is?

„Megpróbálom: annyit tudok erről a szakmáról, amennyivel a mindennapi munkám során találkoztam vele, mert azért hallottam őket az éterben, és nagyjából tudom, mit csinálnak. Nem félek attól, hogy a repülés után egy asztal mögé kell leülnöm, szemben egy képernyővel: a repülésnek is megvoltak a kellemetlen vonatkozásai, bizonyára az irányító szakmának is megvannak a szépségei is. Egy próbát mindenféleképp megér, aztán meglátjuk. Nincsenek illúzióim, ez nagyon kemény rosta lesz” – mondta a földereszállt sztyuvi.

Juhász István (csak névrokon) viszont véletlenül sodródott az állásbörzén a HungaroControlhoz, de lát benne fantáziát. Egy hónapja diplomázott, és azóta keres állást „masszívan”. Minden  lehetőséget ki akar használni, megpróbálná magát. Az angolnyelv-tudás megvan, de a személyes kompetencia számít igazán. Hogy stressztűrőnek tudja-e magát? Erre azt válaszolja: a főiskolát végigcsinálta ideg-összeroppanás nélkül…

A pavilon HC-s munkatársai azt mesélik: főképp fiatalok jönnek, akiknek van diplomájuk. Annak is örülnek, hogy a HungaroControlnál a diplomához képest fontosabbak a képességek, de a diploma eleve feltételez egy alapintelligenciát, általános műveltséget. Sok fiú jelentkezett, de a HC-sok nagy örömére egyre több lány is érdeklődik. Régen az volt a nézet, hogy a lányok nem igazán jók erre a szakmára, de most már nyitottabb erre a cég. Kétségtelen ugyanakkor, hogy sok ember nincs igazán tisztában azzal, miképp is működik nálunk a polgári repülés, a HC-sok is tapasztalják, hogy a Malév, a Budapest Airport és a HungaroControl erősen összemosódik még a fejekben, pilótának is sokan akarnak itt jelentkezni. Épp ezért fontos ez az alkalom is a márkaépítésre, itt is azzal kezdik: nem Malév vagyunk, még csak nem is BA Zrt.

Elég felkészülten és tudatosan informálódnak a fiatalok, például az ösztöndíjról, sokszor az az első kérdésük, hogy mennyit kell fizetniük nekik a képzésért, és nagyon örülnek, amikor kiderül, hogy ha sikerült bekerülniük, akkor a képzés ingyenes. Az sem veszi el a kedvüket, amikor megtudják, hogy a képességvizsgán kevesen mennek át: ez bizonyos értelemben kihívás is, mert ha tényleg a legjobbakat veszik fel, a mai fiatalok vannak annyira öntudatosak, hogy azt mondják: oké, akkor én leszek a legjobb.

A Syma Csarnokban csütörtökön is zajlik majd az állásbörze. A HungaroControl ott várja az érdeklődőket, jelentkezőket: a tudatosan szakmát választókat és az odasodródókat egyaránt, a repülőmakettek alatt.

Ennek a szakmának még mindig megvan a mítosza

Kapcsolódó hírek