Józsefvárosi piac: sikertelen volt a bezárási kísérlet

Kemsei Zoltán   ·   2013.11.21. 13:45
IMG_6981_-_Copy

A MÁV Zrt. megkísérelt érvényt szerezni a szerződésben foglaltaknak: azaz november 21-i hatállyal, a türelmi idő lejártával visszavenni a bérlő Komondor Kft.-től a Négy Tigris piac területét. Az átadás-átvételi eljárás megkezdésére november 21., délelőtt tíz órát jelölték ki.

A Komondor Kft. az adott határidőre nem adta át a területet. A bérlő és a MÁV Zrt. képviselői jegyzőkönyvbe vették a történteket, a tulajdonos elkezdhette a közművek felülvizsgálatát is. Itt is csak a mérők állását tudták jegyzőkönyvezni. Ahogy Sigulinszki Tibor szóvivő nyilatkozta: a sikertelen átvételt követően a közművek (áram, víz) elzárását kezdeményezik. Tudomásuk szerint – és ahogy a helyszínen az árusok panaszaiból is kiderült – a Komondor Kft. nem tájékoztatta a piacon dolgozó kereskedőket a bérleti szerződés felmondásáról, amelyet a MÁV jogszerűen, 2013 júniusában meg is tett. A MÁV minél előbb át akarja adni a területet a Nemzeti Vagyonkezelőnek.

Rendőrség, sajtó a Négy Tigris piacon<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>A külön nem jelölt fotókat Vörös Attila készítette)

A bérlő Komondor Kft. a területet nem kívánja elhagyni, ezt jogi képviselőjén keresztül tudatta is a sajtóval. Véleményük szerint a MÁV Zrt. eljárása jogellenes, és így az előírt 150 napos felmondási idő sem kezdődött még el. Szintén kifogásolják, hogy a MÁV Zrt. az egyeztetési tárgyalásoktól elzárkózott, valamint hogy a vasúttársaság 2013. végéig elkérte a terület bérleti díját. A Komondor Kft. bírósághoz fordul jogorvoslatért, a területet csak érvényes bírósági határozatot követően hajlandók elhagyni.

A Józsefvárosi pályaudvar területén 1993-tól létezik a köznyelven csak kínai piacnak nevezett elárusítóhely, a területhasználati szerződés kelte azonban négy évvel későbbi. Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere egy régebbi nyilatkozatában elkötelezte magát a piac bezárása mellett, a feketepiac melegágyának nevezve a területet.

A terület fejlesztési tervei impozánsak: sportközpont, rendezvénycsarnok épülhet, az engedélyezési terveknek 2014 júniusáig kell elkészülniük. Emellett tervek vannak egy új villamoskocsiszín felépítésére is.

Végeredményre vártak, de csak az események jegyzőkönyvbe vétele történt meg

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek