Leszállás a félkész pályán: német-lengyel vita

iho   ·   2014.07.07. 07:45
cim

A Lufthansa Cityline D-ACPJ lajstromjelű Canadair CRJ-700-asa a Frankfurt–Katowice járat befejezéseképp a dél-lengyelországi Katowice replőterén simán leszállt, de nem az üzemelő 27-es pályára, hanem a majdani 27R-re, azaz a párhuzamos jobbpályára, amely viszont csak 2015-ben lesz kész.

A pálya betonozása csak részben fejeződött be, a gurulóutak viszont még egyáltalán nem készültek el hozzá. A régi pálya, amely az új megnyitása után ugyancsak gurulóút lesz, 2800 méteres, az új viszont 3200, és a a német gép tökéletesen rendben földet is ért rajt 53 utasával és négyfőnyi személyzetével, csak épp legurulni nem tudott róla.

Távolban egy fehér... CRJ

Sem az utasoknak, sem a gépnek nem esett baja, az incidens a repülőtér forgalmában sem okozott fennakadást. A hatóságok vizsgálják az esetet. Egyben a lengyel hatóság engedélyezte, hogy a gép felszálljon a befejezetlen pályáról.

A Lufthansa közleményében azt állítja, hogy a repülőtéren „félrevezetőek” voltak a jelzések. Amint ez a Fligthradar24 Facebook-oldalán megjelent fotón látszik, a szokásos, a zárt pályát jelző „X” ott van a küszöbnél, legalábbis ezen a képen, de a középvonaltól balra.

A légitársaság információi szerint a lezárt pálya nem a megszokott módon volt jelezve, és ráadásul teljes egészében működtek rajta a pályafények – lehetséges, bár ez a közleményből nem derül ki, hogy a filmjelentések szerint már elkészült bevezető fénysor is. Az incidens egyébként késő délután történt, és a pilóták nappal szemben repülték a végső megközelítést.

A félkész pálya légifotója <br>(fotók: Kontakt24)

Az Aviation Herald repülésbiztonsági oldalon az eseményt kommentálva egy a repteret jól ismerő hozzászóló elmondja, hogy mivel a régi pálya sötét és az új pedig világos színű betont kapott, párás időben a világos betont látja meg először a megközelítést végző gép személyzete.  Ha tehát a személyzet látás szerinti megközelítést végzett, összekeverhette a két betont.  Más netes kommentárok szerint a szokásosnál valóban kisebb, nem standard méretű volt az X a küszöbnél.

A repülőtér szóvivője szerencsésnek nevezte, hogy noha a pálya még nem készült el, a felszíne középen már szilárd volt, a Kontakt24 az incidens előtt egy héttel készült felvételei szerint azonban egyes szakaszokon a két szélén meg nem készült el a beton.

Ha a gép ott ért volna földet, ahol még nem kész a burkolat, nagyobb baj történhetett volna, jelezte a szóvivő, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a pálya nagy részének elkészülte óta ez az első olyan incidens, amikor egy gép az el nem készült 27-esen próbált landollni.

Egy Facebook-hozzászóló ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, milyen remek érzés lehet egy vadonatúj pályán elsőnek leszállni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.