Leszállt az orosz elnöki kötelék!

iho   ·   2017.02.02. 14:00
cim2

Több szempontból másképp alakult az orosz elnöki különgépek érkezése, mint két évvel ezelőtt. Először is némiképp változtak a típusok: 2015 februárjában, nem számítva az előző nap leszállt és az elnöki autót szállító Il-76-ost, a delegáció maga három Il-96-ossal jött, legalábbis ennyi szállt le a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. Most azonban az első csütörtöki érkező, RSD33-as járatszámmal, egy kisebb gép, egy kéthajtóműves Tu-214-es volt, feltehetően ez szállította az orosz elnök kíséretében lévő sajtódelegációt.

A két gép még fehérorosz légtérben

Ezután két IL-96-os útját kísérhették az érdeklődők figyelemmel a Flightradar24 portál segítségével, az egyik D317-es járatszámmal az RA-96022-es lajstromjelű Il-96-os, a másik, néhány száz kilométerrel mögötte, valamivel nagyobb sebességgel, RSD137-es járatszámmal az RA-96021-es Il-96-os volt, amely mellé a portálok egyébként a PU-jelzést is odaírják, ami azt jelenti, hogy ez nem egyszerűen elnöki különgép, hanem „repülő vezetési pont” is egyben, ennek megfelelő különleges kommunikációs technikákkal.

Mint kiderült, ez a harmadik gép a tartalék szerepét játszotta a budapesti repülés alkalmából. Az elnök ugyanis a második gépen, vagyis a 12.59-kor leszállt első Il-96-oson érkezett, és abból szállt ki a vagy 10-12 perccel később a ferihegyi betonon. A harmadik Il-96-as 13.22.kor landolt.

Putyin gépe final-en

Mindhárom gép a két évvel ezelőtti útvonalat követte nagyjából, vagyis Moszkvában Vnukovón szálltak fel, Ukrajnát észak felől kerülték el Fehéroroszországon át, Minszktől is északra repültek, majd nem sokkal a lengyel határ átlépése után fordultak dél felé, még a varsói légtér előtt. Innen Szlovákián keresztül léptek a magyar légtérbe, majd Ferihegytől délkeletre jobbfordulóval vették fel a pályairányt.

A 96022-es leszállása Budapesten, a főfutók már a betonon, dolgoznak a sugárfékek (fotó: MTI)

Az is eltért tehát a két évvel ezelőtti eljárástól, de ez nyilván időjárás-függő is volt, hogy a gépek most a 31-es irányt repülték, vagyis egy pillanatig nem tartózkodtak a város fölött, nyilván legnagyobb sajnálatára azoknak, akik tegnap a neten társalogva még arra készültek, hogy ha a repülőtér kerítésénél lévő spotter-helyekre nem is engedik oda a fotósokat, Zugló fölött, például az Örs vezér tere környékéről jó képeket lőhetnek majd az érkezőkről a 13-as jobb pályára. Azonban a használatos pálya ez alkalommal a 31 jobb volt, vagyis a leszálló gépek Vecsés felől közelítették a repteret.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Mentés

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.