Leszállt mindhárom Putyin-féle elnöki Iljusin Budapesten

iho   ·   2015.02.17. 13:19
erkcim

Az orosz elnököt illetve kíséretét szállító szállító Il-96-300-asok egyike háromnegyed egy után néhány perccel szállt le a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

Amint az a Flightradar24 követőrendszerén szépen kirajzolódott, az orosz szélestörzsű Moszkvából felszállva nem a legrövidebb úton, hanem Ukrajna elkerülésével, Fehéroroszországon, Dél-Lengyelországon és Szlovákián keresztül közelítette meg a magyar légteret.

A Népszabadság információja szerint ugyanis nem egy, hanem az elnöki flotta három légibuszát indították el Moszkvából Budapest felé

Az első Il-96-os széles balfordulóval a Pilis felett vette fel a leszállóirányt. Az ilyenkor szokásos 13R megközelítés helyett a másik, landolásra ritkábban használt 13L tengelyébe fordult, és arra a pályára szállt le.

A város felett eltéveszthetetlen volt a gép, hiszen más légijármű nem is volt a levegőben.

(fotó: Márványi Péter)

Mindeközben felszállt Moszkvában a másik két gép is és hasonló útvonalon közeledtek felénk. Valószínű volt, hogy az államfő a harmadikon, a 96016-oson repül Budapestre. De az ilyenkor szokásos logika is azt diktálja, hogy a főszereplő érkezzen utolsónak. Amit persze felülírhatnak biztonsági megfontolások.

A másodikként érkező gép kicsit más megközelítést végzett, déli kurzusról kisebb balfordulóval vette fel a 130-as irányt, leszállása 15 óra előtt néhány perccel történt.

Végül délután fél nélgy előtt egy-két perccel megjelent Budapest légterében a harmadik várt Il-96-os is, hasonló pályán, mint az előző, Vác felől süllyedve és a 13-as bal pályára helyezkedve érkezett.

Ennek a gépnek már jutott egy kis napsütés is:

Az Il-96-os az orosz állami vezetőket szállító légiflotta legnagyobb, négyhajtóműves, szélestörzsű típusa, az orosz légibusz: a moszkvai vezetőket repültető három példányon kívül még három létezik a világon, mindhárom Kubában, és az adatbázis szerint egy gép vár még átadásra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek