Levegőbe emelkedett a roncs Jumbo Jet

iho/repülés   ·   2012.05.26. 15:30

A Boeing 747-es az egyik legjobban sikerült repülőgép, erről a szakértők általában egyetértenek. Hatalmas mérete ellenére csendes és takarékos repülőnek bizonyult az elmúlt időben, csak a nála 40 évvel fiatalabb utódja, a 747-8 és az Airbus A380 tud nála jobb eredményeket produkálni.

A repülőgép annyira jó konstrukció, hogy már viszonylag alacsony sebességnél is fel tud emelkedni a levegőbe.

Erre kitűnő példa a kalifornaiai Mojave repülőtéren készült felvétel is, ahol egy leselejtezett 747-est a 100 kilométer per órás szél felkapott. Normál esetben a repülőgépek szárnya körülötte elhaladó levegő által annyi felhajtóerőt produkál, hogy a hatalmas vas a levegőbe emelkedik. A konstrukció tökéletessége miatt ebben az esetben a belső berendezésétől és hajtóműveitők megszabadított géptest orra már olyan könnyűvé vált, hogy a szél hatására még egyszer a levegőbe emelkedett.

Az alábbi videón jól látható, ahogy a kiszolgált repülőgép utoljára az ég felé emelkedett.

Kapcsolódó hírek