Lezuhant egy tanker Kirgizisztánban

iho   ·   2013.05.03. 17:28
cim

Eltűnt a radarernyőkről az amerikai légierő egy KC-135-ös típusú légiutántöltő repülőgépe Kirgizisztán fölött, majd később a kirgiz hatóságok megerősítették, hogy megtalálták a lezuhant gép roncsait a fővárostól Biskektől nyugatra, a kazahsztáni határ közelében.

(fotók: AKI press)

A kirgizisztáni rendkívüli ügyek minisztériuma Boeing 707-esrőúl beszélt,a KC-135 ennek a gépnek a léggiutántöltő változata. Az AMC 38877 farokjelű gép az amerikaiak manasi tranzitközpontjához tartozott, amely 2001 óta a főváros nemzetközi repülőterén szolgált ki szállító és utántöltő gépeket az afganisztáni műveletek segítésére.

A helyi hatóságok szerint a géppel felszállás után hamarosan megszűnt a rádiókapcsolat. Szemtanúk úgy látták, hogy a KC-135-ös még még földet érés közben több darabra szakadt. A baleset tényét az amerikai légierő hivatalos honlapja is megerősítette, de a személyzet létszámáról és sorsáról egyelőre nincs hír.

A The Aviationist portál szerint a négyhajtóműves tankerek személyzetre 2008 óta nem visel ejtőernyőt a bevetéseken., a portál ugyanakkor hozzáteszi, korai még megítélni, vajon az ejtőernyő megmenthette volna a gépen lévők életét.

Néhány napon belül ez a második katasztrófa, amely az afganisztáni amerikai erőkkel kapcsolatosan történik: április 29-én egy a Kabul környéki bagrami támaszpontból harci járművekkel felszálló civil 747-es zuhant le nem sokkal a start után.

Kapcsolódó hírek