Low-cost metróállomás Brazíliából

Salvadort, Brazília első fővárosát dombok és völgyek szabdalják szét alsó- és felsővárosra. A hatvanas években kezdődött erőteljes motorizáció hatására a város szerkezete még kontrasztosabbá vált, a lakónegyedek felhúzódtak a dombokra, a völgyeket pedig egyre zsúfoltabb és zsúfoltabb utak foglalták el, fenntarthatatlan környezeti állapotokhoz vezetve.

A város az autózásnak köszönhetően hatalmas területen terült szét, viszonylag alacsony laksűrűséggel. Ez a kiépülő metróvonalra is rányomta bélyegét, nagy területekről kell az utasokat begyűjteni, ezért az állomástávolságok viszonylag nagyok. Egy-egy állomásnak így kiemelt, szinte egy vasútállomáshoz hasonló vonzáskörzete, jelentősége van a városszövetben. Megjelenése e szerepnek kell, hogy megfeleljen. Az első vonal tizenegy kilométeres szakaszon még 2014-ben nyílt meg, most pedig elkészült a második is. A 2,9 millió lakosra vetítve kissé későn és mindenképpen nyúlfarknyi hosszban.

A kettes vonal tizenkét metróállomást foglal magába, ezekből kilenc a földfelszínen, egy hídszerkezeten helyezkedik el, kettő pedig felszín alatt. A projekthez tartozik még három buszvégállomás létesítése, valamint a teljes nyomvonal parkosítása, párhuzamos kerékpárutak kiépítésével együtt.

A Paralela sugárút, amelynek középső elválasztósávjában a vonal fut, a maga tizenhárom kilométeres hosszával a városközpont, a központi buszpályaudvar és a repülőtér összekötéséért felel. Az állomások mindegyikénél különböző városszerkezeti, telepítési, komfortfokozati elvárásoknak kellett megfelelni, de mindenhol azonos volt az igény, hogy ikonikus és olcsó épületek épüljenek.

A tipikus állomás kétszintes, lent a földfelszínen elhelyezett peronokkal, az emeleti szinten az elosztótérrel. Fenntartható, előregyártott, racionális építőelemek egyaránt járulnak hozzá a dizájn egyöntetűségéhez, a gyors építéshez, szereléshez, az előregyártáshoz és a markáns megjelenéshez. Pusztán az állomások vasbetonszerkezetének elemei készültek a helyszínen, de ezek zsaluzati elemei is tipizáltak. Az előregyárthatóság, a tipizáltság ott is szerephez jut, hogy az állomások a nagyforgalmú út középső elválasztósávjában épültek, ahol minimális hely állt rendelkezésre a felvonulási terület kialakítására.

A fő burkolati elem a 23 méter fesztávolságú, önhordó fémszerkezet, amelyet zajszigetelő betéttel láttak el. Itt következik azonban az a trükk, amitől az épület már nem egy műtrágyaraktárra hasonlít, hanem kívül-belül esztétikai élményt nyújt. Az önhordó fémdongákat tíz fokban a vízszintesből kibillentve helyezték egymásra, amitől az épület még nem lett drágább, viszont megfizethetetlen szellemi értéket nyert. Az árnyékolás, bevilágítás és szellőzés egyszerű, funkcionális megoldása itt, a trópusi éghajlaton létfontosságú, ennél ezt egyszerűbben, dinamikusabban és szebben viszont nem is lehetne csinálni!