Lufthansa: az új Boeing nehezebb, de jobb

iho/repülés   ·   2012.05.02. 19:00
cim_lufi

A Boeing everetti gyárában a néhány nappal ezelőtti hivatalos átadás után ünnepélyesen el is búcsúztatták az első 747-8i típusú Jumbót, amely hagyományos légitársaságnál kezdi pályafutását. Mint arról korábban beszámoltunk, a friss típus teherszállító változata már ősz óta dolgozik különböző társaságoknál, a személyszállító verzió első példánya néhány hete hagyta el Everettet katari lajstromjellel, mintegy kétévnyi átalakítás után feltehetően a katari emír magánflottájának zászlóshajója lesz.

A Deutsche Lufthansa AG flottafejlesztéssel foglalkozó alelnöke a sajtónak nyilatkozva elismerte, hogy a Frankfurtba átrepülő gép több tonnával nehezebb üres súllyal készült, mint ahogy azt a gyár eredetileg tervezte. A túlsúly egyébként az új típusok szokásos gyerekbetegsége, ami a gyártási folyamatok finomodása mellett általában csökkenthető vagy eltüntethető. A Boeing most 2014-re teszi, amikor az akkor kibocsátott példányok már az eredetileg elvárt súllyal készülnek majd.Ünnepélyes búcsúztatás: ha nem lennének a németek elégedettek a géppel, nem vették volna át <br>(fotók: Boeing)

Nico Buchholz szerint a túlsúly semmiben nem korlátozza a gép működtetését a tervezett útvonalakon. – Ha elégedetlenek lettünk volna a gép teljesítményével, akkor át sem vettük volna – tette hozzá, és arról is beszélt, hogy a gép más paramétereiben viszont jobb lett, mint ahogy azt a Boeing eredetileg tervezte.

A Lufthansa elsőképp a Frankfurt–Washington vonalon állítja munkába a gépet, amelyből összesen huszat rendelt. A német légitársaság eddig az egyetlen, amely a ma megvásárolható mindkét modern óriást a flottájában tudhatja, egyébként hasonlóképp mind a 747-8i, mind az A380 szerepel a megrendelési listáján az orosz Transaerónak is.

Irány Frankfurt, aztán irány Washington

A 747-8i az előző 747-400-ashoz képest hosszabb törzzsel, új szárnyakkal és hajtóművekkel repül, alacsonyabb az egy ülésre jutó fogyasztása és nagyobb a hatótávolsága a korábbi Jumbo-verziónál, miközben alacsonyabb a karbantartásigénye.

Mind ez idáig az új 747-esre, illetve annak személyszállító változatára a Lufthansáéval együtt csak 36 gépre van megrendelés, de a Boeing korábban arra emlékeztetett, hogy a hatvanas évek végén az ős-Jumbo sem indult sikeresebben: akkor kapott lendületet az eladás, amikor az első néhány légitársaság jó tapasztalatai tették vonzóvá a beszerzésüket.

Érdekes, teszi hozzá a Aviationnews.eu, hogy a gép teherszállító változatára majd dupla akkora az érdeklődés. A 747-8f, azaz freighter eddig hetven megrendelést kapott, a gép példányai a Cargolux színeiben rendszeresen megfordulnak Ferihegyen is.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.