Mach 6 a WaveRider repülő célja

iho/repülés   ·   2012.08.15. 08:51

A hangsebesség hatszorosának az elérése az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon legújabb repülőkísérletének a célja. A WaveRider repülővel próbálják elérni a Mach6-ot a Csendes-óceán felett. A hangsebesség hatszorosa földfelszínen 6900 kilométeres óránkénti sebességet jelent, azaz egy ilyen sebességgel száguldó repülő egy óra alatt tenné meg a London-New York távot – olvasható az Index cikkében.

Ez már a második teszt a WaveRiderrel, amely júniusban már elérte a hangsebesség ötszörösét, de a tervezett Mach 6-ot nem.

A pilóta nélküli WaveRidert egy erre a célra átalakított B–52-es bombázóról indítják útra 15 250 méteres magasságból. A gép scramjet-hajtóműve négy másodpercnyi szabadesés után indul be. A hivatalosan X–51-esnek hívott gép ezután 21 300 méterre emelkedve éri el végsebességét.

A gép a tervek szerint öt percig repülne. Ezután darabokra esik és az óceánba hullik.

Az európai repülőépítő cég, az EADS szerint a hiperszónikus repülés már a közeljövőben megvalósulhat. Saját hiberszónikus utasszállítójuk a tervek szerint négyszeres hangsebességgel repülhetne. A cég alelnöke, Peter Robble szerint volna kereslet a hiperszónikus repülésre. Még akkor is, ha ez a gépek előállítási és fenntartási költségei miatt nagyon költséges lesz. „A politikai és üzleti szféra számára mégis vonzó lehetőség, hogy két és fél óra alatt Párizsból Tokióba jussanak” – mondta a BBC-nek.

Kapcsolódó hírek