Magyar járműtervező hallgatókkal konzultál a Mercedes

iho   ·   2017.10.17. 11:15
mome_mercedes0

Tizenöt éve kezdődött az együttműködés a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Formatervező Tanszéke, valamint a Mercedes-Benz között. A szakmai konzultációk legfőbb eredménye az, hogy a német világmárka tervezőinek figyelme a fiatal magyar alkotók fele fordult. Gorden Wagener, a Daimler AG vezető formatervezője az évforduló alkalmából tartott nyilvános konzultáción megnézte a diákok új terveiről készített modelleket. Mint mondta, a magyar hallgatók olyan friss szemléletet és tehetséget hordoznak, hogy az egyéniségre fókuszáló kortárs járműtervezés nemzetközi szinten is számít rájuk.

A MOME vezetősége idejében felismerte azt, hogy a járműtervezés egy húzó ágazat, amelynek új és kreatív tehetségei akkor teljesedhetnek ki igazán, ha egy dizájnnagyhatalom mögéjük áll. Igyekeznek hallgatóikat nemzetközi pályázatokra is kijuttatni, ráirányítani a figyelmet a magyar szellemi tőkére. Részben ennek a törekvésnek az eredménye a Mercedes-Benzzel való kapcsolat. A cég gyakorlati értelemben is támogatja a formatervezői tanszéket: a MOME diákjai és stábja többször járt a stuttgarti üzemben, és megismerhették a dizájnközpont munkáját is. A cég folyamatosan monitorozza a hallgatók terveit, keresi a nagy ígéretű tehetségeket, számos hallgatónak nyújtott már gyakornoki lehetőséget tervezőstúdiójában, diplomamunka és doktori disszertáció elkészítésében is segítettek. Wagener, aki egyébként 2009 óta az egyetem címzetes tanára, megnézte a diákok terveiből készített modelleket, és úgy kommentálta, hogy valamennyi újszerű látásmódról tanúskodik.

A dizájner beszélt a Mercedes sikeréről is, amelyet szerinte egy egyszerűnek tűnő alapelv követésének köszönhet: „A legjobbat vagy semmit”-szemléletet a hallgatóknak is el kell sajátítaniuk, ha valóban ott szeretnék hagyni a lábnyomukat a kortárs dizájn világában. Wagener a hallgatóknak elmondta, hogy egy, a jármű dizájnjának készített alkotásnak potenciálisan tartalmaznia kell azt, hogy ikonná váljon. Ehhez elengedhetetlen az avantgárd formanyelv, és az újszerű járműkoncepció, a mítoszteremtés, amely a Mercedes esetében a folyamatosan változó világban is életképes maradt.

A konzultáción Wagener bemutatta a Mercedes-Benz Vision Mercedes-Maybach 6 Cabrioletet, amelyet már most korunk legelegánsabb luxusautójaként emlegetnek. Legnagyobb teljesítménye 750 lóerő, álló helyzetből 4 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/órára, hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert – azaz ugyanarra képes, mint a kupé. A töltési teljesítmény elképesztő 350 kW, így mindössze 5 perc alatt 100 kilométernyi töltést vehet fel az akkucsomag.

A konzultációról ebben a flickr-albumban jobbnál jobb fotókat találnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek