Malév-felszámolás: leépítés a repülőtéren is

iho/repülés   ·   2012.02.15. 12:51

A mai nappal a Budapest Airport hivatalosan is bejelentette, hogy csoportos létszám leépítésbe kezd a Malév csődje miatt – hangzik a ferihegyi repülőteret kezeklő cég közleménye. Az elbocsátásokról a repülőtér üzemeltetője értesítette a munkaügyi központot és egyúttal konzultációt kezdeményezett a szakszervezetekkel és a munkavállalók képviselőivel.

A Budapest Airport számára nem maradt más lehetőség a nemzeti légitársaság leállása után, mint hogy az üzemeltetési és vállalati struktúráját hozzáigazítsa a megváltozott helyzethez – olvasható a dokumentumban. A budapesti repülőtér azonnal elveszített 1,5 millió átszálló Malév-utast abból a 3,2 millióból, ami a nemzeti légitársaság teljes tavalyi forgalma volt Budapesten. Egészen mostanáig mindössze nagyjából évi 1 millió utas elszállítására ajánlottak fel a légitársaságok kapacitást a korábbi fő Malév útvonalakon, ezek jelentős része viszont a fapados szektorból érkezett.

A repülőtér számára a Malév utasok elvesztésén felül további pénzügyi kiesést jelent a Malév által bérelt irodák, helyiségek, parkolók, valamint a budapesti javítóbázis kiesése. A kialakult helyzetben a Budapest Airport számos takarékossági és költség-csökkentő lépésről döntött (például az idei évre tervezett, több mint 60 millió eurós összértékű beruházás és fejlesztés felfüggesztése), ezen felül mintegy 250 munkavállaló kényszerű elbocsátását tervezi. A kb. 20-25 %-os létszámleépítésben érintett munkavállalóit a Budapest Airport a mihamarabbi elhelyezkedést segítő ún. „outplacement” programmal támogatja – zárul a BA közleménye.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Kibővült a milánói reptéri vasút

iho/vasút   ·   2026.01.30. 08:00

A Busto Arsizio, Milánó-Malpensa és Gallarate közötti vasúti kapcsolat új, északkeleti szakaszának célja, hogy a fontos légikikötőnek jobb összeköttetései legyenek a lombardiai hátországgal, valamint a közeli Svájccal.