Malév: gépek az égen, számítógépek a földön, 2. rész

Nemrég konferenciát tartottak a Malév bátor és példamutató lépéseiről, amelyekkel a hetvenes–nyolcvanas években a térségben úttörő módon kezdte használni a modern légi közlekedés informatikai rendszereit. Szerzőnk ennek a hőskornak, saját egykori élményeinek a felidézésére vállalkozott.

Akkor még a Philips nevű kommunikációs készülék működött, minden szolgálatnak volt egy háromjegyű száma, azt bebillentyűztük, és a hívó hangja abban a pillanatban betöltötte az egész helyiséget. Óriási találmány volt, nem lehetett rajta közvetlen beszélgetést folytatni, csak kihangosított formája volt. Különösen az idősebb kollégák, akiknek a számítógép önmagában elég idegen volt, nos, ők nem kevésszer használtak keresetlen szavakat. Azóta szoktam volt mondani, hogy én fiúsítva vagyok.

De ahogy telt az idő, minden szolgálat rájött, hogy a gép óriási terhet vesz le a vállukról, a check-inben nincs kockás füzet, egy gombnyomás, és megjelenik az utas összes adata, még egy gombnyomás és kijön a beszállókártya, nem kell reggelente pecsételni, járatszámokat kézzel írogatni, még egy gombnyomás, és ott a poggyászcímke.

A forgalmiban a repülőgép rakodását, súlypontját a számítógép számolja ki, a load-sheetet (terhelési lapot) kiprinteli, egyszóval eljött a Kánaán! Olyannyira, hogy néhány hónap elteltével azt vettük észre, hogy egy-egy rendszerleállás, bármiféle hiba miatt olyan kiabálás indult meg azon a bizonyos Philipsen keresztül, hogy alig győztük hallgatni. Mintha elfelejtettek volna két számot manuálisan összeadni!

Az üvegajtónak nagy jelentősége van, mert pont szemben volt a Snack bár hátsó ajtajával, így ha ott ültünk kint éjszakai szolgálatban, akkor is beláttam a gépterembe, azonnal láttam, ha szól a telefon, szól a Philips, vagy rendellenességet mutat valamelyik monitor.

Ottlétünk elengedhetetlen volt, mert előfordult, hogy a forgalmi irodában valami miatt nem tudták a load-sheetet kinyomtatni, a járat már csak az okmányokra várt, mi kinyomtattuk és már indulhattak is. Volt azonban, amit az operátorok nem tudtak megoldani, ha megkérdeznénk, azt hiszem a SITA-mérnökök is úgy emlékeznek erre az első 1-2 évre, hogy nagyon-nagyon sok munkájuk volt és nagyon sok tapasztalatot szereztek a későbbi rendszerek üzemeltetéséhez. Ők nem adtak 24 órás szolgálatot, ha éjszaka a karbantartás alatt volt valami olyan probléma, amit nem tudtunk elhárítani telefonos segítséggel sem, akkor bizony beültünk a maléves Barkasba, kimentünk a mérnökért a lakására, mert reggel a forgalomnak indulni kellett, a check-int nyitni kellett.

Szerintem nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy éjszakai szolgálatban bizony aludtunk. Volt szolgálati kempingágyunk, azt kinyitottuk a gépteremben és ott szunyáltunk azokon az éjszakákon, amikor nem volt járat. Éjszaka jöttek az Aeroflot Afrikába menő járatai, hetente azt hiszem kétszer volt Bejrút, amire az utasfelvétel éjfél körül kezdődött, hát, ezeken az éjszakákon olyan sokat aludni nem lehetett. De nagyon érdekes volt, hogy a szervezet hogyan alkalmazkodott a benti alvásra. Volt a gépeknek egy alapzajuk, és ha az megszűnt, vagy megváltozott, azonnal felébredtem, hogy valami baj van.

Azokon a számítógépeken még játékok nem voltak, a Raychecken egy nagyon kezdetleges játék, a kacsavadászat volt fent, alulról kellett felfelé lövöldözni a váratlanul és egyre nagyobb számban megjelenő kacsákra! Rémesen butuska játék volt, különösen mai szemmel nézve, de akkor! Természetesen ehhez a felhasználóknak nem volt hozzáférésük, kivéve a diszpécsertoronyban dolgozó kollégákat, mert a szintén ott dolgozó jövendő férjemnek elárultam az operátori belépési kódomat, és ők tudtak vele játszani. Utólag is elnézést kérek a fegyelmezetlenségemért!

Klassz idők voltak, klassz volt, hogy mindenki tanult, mindig jöttek újabb és újabb feladatok. Emlékezetes az ültetés bevezetése, amikor úgy izgultam, hogy a gépben jól vannak-e bent az adatok, hogy kimentünk fizikálisan a repülőkre éjszaka és még egyszer utoljára összehasonlítottuk. Klassz volt, hogy hozzánk jártak tanulni a többi légitársaságtól, hogy olyan rendszereket tanulunk meg, amit még rajtunk kívül senki más nem üzemeltet.

Mert jöttek sorban: a légiáru-fuvarozására kifejlesztett Carmen rendszer, amelyet világelsőként vezetett be a Malév, a FIDS, átalakult a gépterem, egyre több monitort kaptunk egyre több rendszerrel, bővült a létszámunk is, ezt a munkát négyen már nem tudtuk volna ellátni.

De ez volt a kezdet, a repülési informatika bevezetésének kezdete a nemzeti légitársaságnál. Büszke vagyok rá, hogy ennek részese lehettem, hogy a még egymással kommunikálni nem tudó rendszerek között a „guruló interface” lehettem.

Azt gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Az Óbudai Egyetemen tartott konferencián a repülési informatika magyar szakemberei, akik ott bábáskodtak és tevőlegesen részt vettek a Malév informatikai fejlesztésében, a bemutatkozó diáikon mind azt a kifejezést használták, ami azt hiszem bennünket évtizedekig összekötött: „ennyi és ennyi évet szolgáltam a Malévet!”

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!