Már majdnem az ígéret földjén voltak

MTI/iho   ·   2014.10.24. 12:39

Érvényes úti okmányok és vízum nélkül akart vonattal Ausztriába jutni tizenkilenc menekült, köztük gyerekek; a rendőrök Győrben és Hegyeshalomban tartoztatták fel őket – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Kocsis Tünde elmondta, még szerda reggel egy Bécsig közlekedő nemzetközi vonaton utazó egy huszonnyolc éves szíriai menekültet tiltott határátlépés miatt előállítottak. Egy másik, szintén Bécsig közlekedő nemzetközi vonaton Győrben igazoltattak kilenc koszovói állampolgárt – köztük három gyermeket –, egy palesztin és két szíriai férfit. A hegyeshalmi vasútállomásnál pedig ugyanazon a nemzetközi vonaton ellenőriztek egy palesztin, egy algériai, két koszovói és két szíriai férfit. A szóvivő hozzátette, egyik menekült sem tudta igazolni a továbbutazáshoz szükséges feltételeket, ezért a rendőrök előállították őket tiltott határátlépés miatt.

A menekültek ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytatja a további eljárást.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek